Az alábbiakban a XX. századi nyugati filozófiai gondolkodás egyik legjelentősebb alakja, Emmanuel Levinas (1906–1995) munkásságából adunk ízelítőt. Tekintettel terjedelmes életművére egyetlen opust választottunk vezérfonalul, a magyarul is kiadott Totalité et Infini, azaz Teljesség és Végtelen című munkáját (1961), amely bizonyos értelemben Levinas gondolatainak foglalata. A művet a filozófiai közvélemény a nyugati szellemtörténet legfontosabb alkotásai között tartja számon. Tovább olvasom „A másik arca – Emmanuel Levinas az emberi kapcsolatokról”
A Szív cikkei
Találkozni, aztán vele lenni – bibliai emlékek
Valamelyik hajdani német nyelvleckében szerepelt, hogy más szóval fejezzük ki, ha szánt szándékkal, előre egyeztetett időpontban és helyen találkozunk (treffen), illetve ha véletlenül-váratlanul összefutunk valakivel (begegnen). Magyarul persze ez is, az is lehet találkozás. Kíváncsi lettem, vajon van-e hasonló különbségtétel a bibliai történetekben is. Illetve hogy egyáltalán milyen összefüggések kerülnek felszínre, ha a találkozást „bibliaiul” igyekszem értelmezni… Tovább olvasom „Találkozni, aztán vele lenni – bibliai emlékek”
Manna az égből? Megfontolások a feltétel nélküli alapjövedelemről
Több ország foglalkozott már vele, az ENSZ főtitkára nemrég tett hitet mellette, és a koronavírus-járvány gazdasági hatásaira adott válaszként Ferenc pápa is felvetette, hogy meg kellene fontolni a bevezetését. Ám az kérdéses, hogy a mindenkinek alanyi jogon járó alapjövedelem főként baloldali közgazdászok és pártok által felkarolt eszméje igazságos-e, hozzájárulna-e a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolásához, és illeszkedik-e az egyház társadalmi tanításába. Előzetes Föld – Víz – Levegő témájú októberi lapszámunkból! Tovább olvasom „Manna az égből? Megfontolások a feltétel nélküli alapjövedelemről”
Anya adatott nekünk… Kisboldogasszony ünnepén is kultúrák találkoznak
A katolikus kalendáriumokban az első őszi hónap elején egy népszerű Mária-ünnep szerepel: Jézus édesanyjának születésnapja. A Kisasszony kultuszának gyökerei azonban nagyon mélyre nyúlnak: nemcsak a népi hagyományban, illetve a biblikus kereszténységben, hanem az emberi lélek mélyrétegeiben is. Egy új időszak beköszöntét jelentette ez a nap, innentől számították az ősz kezdetét, amikor mindenkinek gondja volt a hálaadásra. Tovább olvasom „Anya adatott nekünk… Kisboldogasszony ünnepén is kultúrák találkoznak”
A világegyház tagjai vagyunk – Beszélgetés Erdő Péter bíborossal
Az Esztergom–budapesti Főegyházmegye főpásztora a nyár elején a pesti jezsuiták templomában járt, ahol Jézus Szíve napján tizenkét felnőttet részesített a beavató szentségekben. A koronavírussal kapcsolatos tavaszi megszorítások után ez volt az első alkalom nálunk, amikor a szertartásokon már mindenféle korlátozás nélkül részt lehetett venni. Az interjú készítésének idején már mindenki megkönnyebbülve reménykedett, hogy a járvány a végéhez közeledik. Tovább olvasom „A világegyház tagjai vagyunk – Beszélgetés Erdő Péter bíborossal”