Rálelni a sajátunkra, meghallgatni a másét


Boldizsár Ildikó a mesékben rejlő személyes történeteinkről

Ki akarta szabadítani a meséket a gyerekszobából, hogy visszaadja őket a felnőtteknek. Ezzel a célkitűzéssel kezdte misszióját immár harmincnégy éve. A jelek szerint sikerrel járt. A mesekutató-meseterapeutával küldetéséről, nagyszülőségről, kríziseink történetéről és arról beszélgettünk, valójában mit is jelent a történetek végén, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Hogy néz ki egy meseterápia?

– Aki hozzám jön, annak először a saját problémáját kell szavakba öntenie. Ha el tudja mesélni, tulajdonképpen már ura lesz a történetének, nem csupán egy szereplő, akit ide-oda hány a cselekmény. Én pedig hallgatom őt, és keresem, melyik mesére hasonlít, amit hallok.

Mert bármi történt az illetővel az életben, biztos lehet benne, hogy az már egyszer megesett, és megvan valahol bezárva egy mesébe.

A különbség csupán annyi, hogy ő valahol eltévedt az események erdejében, azért ül velem szemben a terápián. Az ősmesében a hős nem követte el azokat a hibákat, amiket ő, vagy jól válaszolt azokra a kérdésekre, amikre ő nem tudott. Csak hallgatok, aztán ha megvan a mese, elmondom neki, majd nekilátunk a hatalmas feladatnak, amit a történet ad.

Előfordulhat, hogy valaki nem tud azonosulni a kapott történettel, másikra van szüksége?

– Ez azért nem így van. Ha érzem, hogy jól választottam, nem engedhetem, hogy eldobja a mesét. Sőt lényeges üzenete lehet annak, miért nem érzi magáénak. Hárít? Túl nehéznek gondolja? Nem áll készen rá? Fontos pillanat, amikor a mese és a tulajdonosa egymásra találnak.

Ha ez megtörténik, akkor a történet a hibákkal való szembenézésben segít, vagy a problémák megoldása is kiolvasható belőle?

– A mesében minden benne van. Amikor felborul a rend, megmutatkozik az is, min kell változtatni, milyen döntéseket kell hozni, milyen utakat kell bejárni a visszaállításához. Ha a történetnek nem jó a vége, az is a rend része. Ez azt jelenti, hogy az illető olyan lépéseket tett, amik miatt a mese nem tudja elvinni a boldog befejezésig. Természetesen mindez szimbolikus nyelven van elmondva. Ennek megértése és a rend visszaállítása is hatalmas munka. Az odáig vezető út sokszor kegyetlen.

A terápia nem mesedélután.

Minden mese keményen megkövetel valamit a hallgatójától. Ha pedig az ember ezt mégsem teszi meg, jön a kővé válás meg minden, ami a könyvekben előfordul, ha a szereplő nem hajlandó változni vagy haladni.

(…)

A teljes interjú A Szív | Jezsuita Magazin december-januári számában olvasható