Áldomás, búfelejtő, lélekmelegítő, nektár… szórakozásunk kellékéből és szorongásaink oldószeréből szinte észrevétlenül válhat a munkánkat, családunkat, méltóságunkat lassanként feloldó méreg. Az alkohol kultúránk része, élhetünk vele. De halhatunk is vele, miatta… Ha merünk szembesülni azzal, hogy függőségbe kerültünk tőle, választhatjuk a szabadságot. Ebben segíthetnek az alábbi gondolatok, tapasztalatok.
A felismerés
Mindenki, aki alkoholista, „tudja” ezt magáról. Sejtszinten érzékelhető a függőség. Érzi, hogy nem olyan, mint a többiek, alkoholfogyasztása eltér a normálistól. Segítségül álljon itt néhány szempont, amely alapján gyanítani lehet, hogy baj van: az egészséges ember normális módon fogyaszt alkoholt, vagyis ünnepi alkalmakkor, és nem mindennap, mértékkel és társaságban. Aki ezeknek a feltételeknek nem felel meg, az valószínűleg alkoholbeteg.
Én huszonhat éve nem fogyasztok alkoholt. Általában jól érzem magam, egészséges, normális, motivált életem van, kapcsolataimban is oldott vagyok. Szomorú lennék, ha ezeket csak akkor érhetném el, ha rendszeresen fogyasztanék egy kis molekulájú, szerves oldószert.
A beismerés
Aki szeretne felépülni, abban már van beismerés. Ez a lényeg. Eleinte csak azt érzi, hogy valami nincs rendben. Később jön majd a konkrét beismerés, hogy tehetetlen az alkohollal szemben, s az élete irányíthatatlanná vált. Ez a tizenkét lépéses program első lépése. Nagyon nehéz. Minden a beismerés ellen szól, énvédő mechanizmusaink működésbe lépnek. Félelmetes dolog beismerni, hogy van az életemben egy terület, amelyet nem kontrollálhatok. Nincs hatalmam felette.
2004 óta dolgozom a leányvári Hivatásőrző Házban, ahol alkoholbeteg katolikus papok és világiak felépülésével foglalkozunk. Több száz beteggel találkoztam, és csodálatos feltámadások tanúja lehettem. Az első lépések megtétele dühös ellenállás közben történik, melyet áldott könnyek váltanak fel. Egy példa az első kérdések közül – aki feltette annak idején, már tizenöt éve nem iszik, boldog, józan papként szolgál: „Nekem doktorátusom van, három diplomám, több nyelven beszélek, több könyvem is megjelent, egyetemen tanítok… soha nem feküdtem árokban; hogy lehetnék én alkoholista?”
Az alkoholbetegség nem nézi az iskolai végzettséget, a felekezeti hovatartozást, mindenki az áldozatává válhat. A beismerés ellenben megnyitja a kegyelem csatornáit. Mert az alkoholisták túlnyomó többsége igen tehetséges, érzékeny, jólelkű ember, csak arra az egy, bizonyos molekulára „allergiás”.
Mi az, hogy függő?
Az alkoholizmushoz és a többi függőséghez mindenki ért. Ahány szurkoló, annyi szövetségi kapitány. Én a tapasztalataimra támaszkodva fogalmaztam meg két szempontból, tartózkodva a tudományosságtól, mit értek függőségen: Függő ember az, aki abba akarja hagyni a szerhasználatot, de sorozatos próbálkozásai ellenére sem tudja.
A függőség az ember szeretetre, elfogadásra, mély, meghitt kapcsolatra törekvésének beteges formája.
Az alkoholizmusra vonatkozóan több tragikus félreértés létezik. Az egyik, hogy ez bűn, az akaratgyenge emberek menekülése. A valóság az, hogy az alkoholizmus betegség, és nem bűn. A Szentírásban azt olvashatjuk: „Ne ámítsátok magatokat! Sem tisztátalan, sem bálványimádó […] sem részeges […] nem örökli Isten országát” (1Kor 6,9–10). A részegeskedés valóban súlyos bűn. Viszont a részeges ember nem biztos, hogy alkoholista. A részeges valamilyen nyomásra, elhatározásra, akár megtérés folytán képes letenni a poharat. Az alkoholbeteg önmagától képtelen erre. Pontosan ez a betegség lényege: gyógyíthatatlan, kényszeres függőségről van szó. Megszűnt a szabad akarat, segítségre van szükség. Kezdetben a beteg tagadásban van, ami azt jelenti, hogy például magyarázatot keres: azért iszom, mert… a feleségem… a püspököm… a főnökeim… a nehéz gyermekkorom… az anyagi helyzetem… ha te nem lennél… ha nyernék a lottón… ha több pénzem volna… ha máshol laknék… ha máshol dolgoznék…
A felépülő józan alkoholisták mosolyognak ezeken a kifogásokon. Ők azt mondják: „Azért iszom, mert alkoholista vagyok. Igaz, hogy voltak az életemben súlyos gondok, problémák, de nagy részük abból adódott, hogy ittam.”
Segítség kérése
Jézus megkérdezi a vakot: „»Mit tegyek veled?« »Mester – kérte a vak ―, hogy lássak.« Jézus így szólt hozzá: »Menj, a hited meggyógyított.« Nyomban visszakapta látását, és követte az úton” (Mk 10,51–52).
Meg kell fogalmazni, mi a bajom. Ezután jöhet a segítség, amelynek több lehetséges formája létezik. Vannak terápiák, vallásos és nem vallásos önsegítő csoportok. Létezik egy tizenkét lépéses felépülési program, amelyben Isten segítségét kérik a rászorulók, és csoportjaikon megosztják egymással tapasztalataikat, valamint segítenek más alkoholistáknak is a felépülés útjára lépni. Ez nem vallásos program, felekezetektől független, de javasolja, hogy forduljanak egy saját felfogású Istenhez, aki tud segíteni nekik. Szokták mondani: „Isten elvette az ivásvágyamat, de a poharat nekem kellett letennem.” Magyarországon a legnépszerűbb és a leghatékonyabb az Anonim Alkoholisták (AA) közössége. Elérhető az interneten, szinte minden városban megtalálható legalább egy csoportjuk. A külvilágtól védett összejöveteleiken megosztva tapasztalataikat reményt adnak minden újonnan érkezőnek: „Nekünk sikerült, neked is sikerülhet.”
Ha orvosi segítség is szükséges
Van olyan eset, amikor az önsegítő csoport önmagában nem elég. Ezekben a helyzetekben javaslom az olyan terápiákat – ma már sok van belőlük Magyarországon –, amelyek során a Minnesota-modell pszichoterápiás módszerével dolgoznak. Ez az AA tizenkét lépéses programján alapul, kiegészítve szakmai protokollokkal. A felépülési arány minden ilyen intézményben hetven–nyolcvan százalékos, itthon és külföldön egyaránt.
A spirituális fordulat
A felépüléshez nélkülözhetetlen bizonyos spirituális, szellemi (nem pszichés!) átalakulás. Ez mindenkinél más formában jelentkezik. A kételkedőknek szokták mondani: „Istenről két dolgot kell tudnod. Egy: van, kettő: nem te vagy az.” Beismerik, hogy létezik egy felsőbb hatalom, amely képes arra, hogy elvegye az ivásvágyat. Ugyanakkor ez a folyamat megtérésnek is nevezhető. A metanoia ugyanis száznyolcvan fokos fordulatot jelent az ember életében. Ami eddig fontos volt, mára értéktelenné vált.
Új lehetőségek nyílnak meg: a józanság útja. A józanság nem azonos az absztinenciával. Sokkal több annál. Új életszemlélet, új életminőség. Ahogy Szent Pál apostol írja: „Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk” (2Tim 1,7). Egyszer valaki Jézusra utalva mondta: „Én vagyok a józanság és az élet.”
A családnak is kell segítség
A hozzátartozók nagyon sokat szenvednek. Az alkoholisták házastársai, gyermekei mind áldozatok. Ők is segítségre szorulnak, és van segítség számukra. Országszerte elérhetők az Al-Anon-csoportok, amelyekben alkoholbetegek hozzátartozói osztják meg egymással tapasztalataikat, és ezáltal a gyógyulás útjára lépnek. Mert az alkoholizmus szociális téren is pusztít. Kodependenssé, azaz társfüggővé teszi a hozzá közel állókat. A hozzátartozóknak el kell fogadniuk, hogy nem ők okozták a betegséget, nem tudják kontrollálni vagy meggyógyítani.
Ugyanakkor a józan élet által Isten a családot is átformálja. Egy megtörtént esetről számolhatok be, amelynek szem- és fültanúja lehettem. Egy felépülő alkoholista tizedik józan születésnapját ünnepelte családi körben. Felesége hozta be a szobába a meglepetéstortát, miközben halkan ezt mondta: „Tudod, én, amíg élek, hálás vagyok Istennek, hogy te alkoholista lettél. Mert ez kellett ahhoz, hogy ilyen csodálatos lehessen a mi józan családi életünk.”
A cikk A SZÍV Jezsuita Magazin 2021. márciusi számában jelent meg, ide kattintva belelapozhat, megvásárolhatja, vagy akár elő is fizethet a lapra!
Fotók: Vass Norbert