Ha a jezsuita rend római, Jézus nevét viselő főtemplomát szokás a barokk első kiemelkedő alkotásaként emlegetni, akkor méltán hasonlíthatjuk hozzá a Győr főterén álló, jezsuiták által emelt Loyolai Szent Ignác- – ma már bencés – templomot, Magyarország legelső itáliai barokk stílusú szakrális épületét.
Mintegy négy évszázaddal ezelőtt, 1626-ban Dobronoki György SJ vezetésével érkeztek az első jezsuiták „a folyók városának” is nevezett nyugat-dunántúli püspöki székhelyre, hogy iskolát alapítsanak. Dallos Miklós győri püspök és utóda nem kevesebb mint tizennégy házat vásárolt meg, hogy helyükön felépülhessen a jezsuita központ, melyhez Széchenyi György veszprémi püspök pedig ötvenezer forintos alapítvánnyal járult hozzá.
A győri volt az egyik legkorábban induló olyan hazai oktatási intézmény, melyet a rend felügyelt – az 1561-es alapítású nagyszombati után a negyedik. Ám míg a Habsburg uralkodók, az esztergomi érsekek, a győri püspökök és a vár főkapitányai támogatták a jezsuitákat, a helyi polgárok nem fogadták őket kitörő örömmel, és a székeskáptalan is leginkább csak gátolta tevékenységüket. A győri gimnázium így a káptalannal folytatott telekvita miatt csak 1627 novemberében kezdte meg működését.
Az iskolában oktató tanárok a katolikus szellemiség közvetítése mellett arra törekedtek, hogy a diákok minél magasabb szinten sajátítsák el a latin nyelvet, valamint hogy kifogástalan klasszikus latin műveltségre tegyenek szert. Mivel a rend elsődleges célként a katolikus hit minél szélesebb körben való terjesztését tűzte ki, az intézménybe anyagi helyzetétől függetlenül mindenkit felvettek, és tandíjat sem kellett fizetni. A gimnázium néhány év alatt meg is telt: míg 1630-ban „csak” 246 növendéke volt, egy évvel később már 433, köztük Győr legelőkelőbb családjainak gyermekei is.
A tanulók a teljes nyugat-magyarországi régióból, sőt, a Magyar Királyság, a társországok egész területéről, de még a hódoltságból is érkeztek. A társadalmi különbségek nem számítottak, a beiratkozottak között arisztokraták és köznemesek, polgárok és jobbágyok egyaránt voltak.
A magyar arisztokrácia, pontosabban a katolikus főnemesség korábban is előszeretettel küldte a Jézus Társasága által fenntartott iskolákba fiait, hiszen ott a klasszikus műveltség mellett szigorú erkölcsi nevelésben is részesültek. A hajdani diákok között az Amadé, a Csáky és a Zichy család leszármazottain kívül olyan neves főurakat találunk, mint Kollonich László kalocsai érsek, Nádasdy Ferenc tábornagy, Esterházy József országbíró és Illésházy Miklós, aki 1723-ban kancellárként írta alá a Mária Terézia trónöröklését lehetővé tevő Pragmatica Sanctiót.
A győri gimnáziumban a rend feloszlatásáig, 1773-ig főként jezsuita szerzetesek tanítottak, majd átmenetileg állami fenntartásba került (a tanárok egy része laicizálva, illetve egyházmegyés papként folytatta az oktatást). Az iskola történetében új fejezetet nyitott I. Ferenc király, amikor fenntartását 1802-ben a Benedek-rendre bízta. A bencések a XIX. század végén átalakították az épületet, s az ideiglenes államosítás 1948 és 1950 közötti éveit leszámítva azóta is az ő gimnáziumukként működik, jelenleg Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium néven.
„…a katolikus főnemesség korábban is előszeretettel küldte a Jézus Társasága által fenntartott iskolákba fiait, hiszen ott a klasszikus műveltség mellett szigorú erkölcsi nevelésben is részesültek.”
A Győrben letelepedett jezsuiták összetett intézményt kollégiumot alakítottak ki, ami az jelenti, hogy a rendház mellett templom és iskola is épült, a komplexum missziós és birtokközpontként is működött. A tanítás mellett nagy gondot fordítottak a pasztorációra. A mai Magyarország legkorábban emelt barokk stílusú templomát Szelepcsényi György érsek kezdeményezésére, 1634 és 1641 között építették az itáliai Baccio del Bianco mester tervei alapján, miként erről a homlokzaton olvasható évszám is tanúskodik. (Az alapkőletételre valójában 1635-ben került sor.) A gimnázium és a rendház között elhelyezkedő templom a Rómában, a Piazza del Rotonda közelében magasodó Il Gesù mintáját követi, s a bécsi jezsuita templommal is rokon.
A krónikák sok-sok jótevő adományozó, támogató nevét jegyezték föl. Volt, aki a kápolnák berendezéséhez, az oltárok felállításához nyújtott segítséget, volt, aki a miseruhák és kegytárgyak beszerzésében vállalt szerepet – elmondható tehát, hogy széles körű összefogás eredményeképp épült fel a templom.
(Sennyey István püspök ezer birodalmi forint értékű gabonát és bort hagyott az építkezésre, s utóda, Draskovich György is nagyobb összeggel támogatta a közösség céljának megvalósítását.) A templomot az 1641-es használatba vételt követően 1643-ban szentelték föl Loyolai Szent Ignác tiszteletére. A ceremóniát Johannes Thuanus bécsújhelyi püspök végezte, ugyanis a jezsuiták és Draskovich érsek viszonya ekkor meglehetősen feszült volt. Az eseményen a gimnázium tanulói Szent Ignác életét vitték színre, és a jezsuiták ez alkalomból kifüggesztették elhunyt és élő jótevőik nevét, méltatását. (A tornyok még hosszú éveken át épültek, a kápolnafülkék stukkódíszítései és freskói pedig csak 1662-re készültek el.)
A művészettörténészek egyöntetű véleménye, hogy a negyvennégy méter hosszú és ugyanilyen magas, huszonnégy méter széles, mintegy hatszáz fő befogadására alkalmas – tehát voltaképpen nem túl nagy – épület berendezésével együtt a hazai művészettörténet szempontjából felbecsülhetetlen jelentőségű, a magyar barokk történetének legidősebb tárgyi emlékeit őrzi.
A gimnázium felőli toronyban található Magyarország tizenharmadik legnagyobb harangja, melyet 1853-ban öntöttek Kőszegen, és Szent Benedek tiszteletére szentelték fel. A másik toronyból a négy „jezsuita” harangot az első világháború idején rekvirálták, és ágyút öntöttek belőlük. Pótlásukra (pontosabban rekonstruálásukra, hiszen a fennmaradt alkatrészek és levéltári források alapján egészen jól meg lehetett határozni az eredeti méretüket és hangképüket) a helyiek összefogtak, és gyűjtést szerveztek, ami olyan jól sikerült, hogy nem négy, hanem hat harangot tudtak készíttetni Innsbruckban, a templommal egyidős Grassmayr céggel. S egy újabb itáliai vonatkozás: a Szent Mórnak, Szent Mihálynak, Szent Ignácnak, Szent Mártonnak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak keresztelt új harangok Rómán keresztül érkeztek Győrbe, ugyanis a győri közösség Ferenc pápa áldását kérte és kapta meg rájuk.
A főhajó az 1740-es években nyerte el mai alakját. Acsády Ádám veszprémi püspök új főoltárt adományozott, melyet győri és bécsi mesterek építettek 1743–44-ben, a szobrokat a bécsi Johann Joseph Rössler faragta. Bal oldalon Szent Péter és Szent József, jobbra Nepomuki Szent János és Szent Pál apostol alakja látható.
A fából készült, gazdagon aranyozott szobrok mérete meghaladja az életnagyságot. Az oszlopok között két gazdagon aranyozott váza is magára vonja a tekintetet. A leírásokból tudjuk, hogy eredetileg a főoltárt díszítette Szent László és a koronafelajánló Szent István térdelő szobra, ám ezek később a Nagyasszonyunk kápolnájában kaptak helyet.
A főoltárkép a tiroli származású Paul Troger alkotása, és Loyolai Szent Ignác megdicsőülését ábrázolja. A művész Itáliában tanult, majd Bécsben telepedett le. A templom freskóinak színezésén, plasztikus erején is felfedezhető az itáliai mesterek – és mindenekelőtt az Il Gesù – hatása.
Troger vélhetően két társa, a bolognai Gaetano Fanti és a wrocławi Kasper Sambach segítségével nemcsak a szentély mennyezetfreskóját készítette el, melyen a névadó lelkének mennybevitele látható, hanem a boltíves részen a négy evangélista alakját, a főhajó mennyezetén az angyali üdvözletet, illetve a négy nagy ószövetségi prófétát, Dánielt, Ezékielt, Jeremiást és Izajást, a kórus fölött pedig a szinte megelevenedő angyalok koncertjét is megörökítette. (A művész a festők védőszentjeként is tisztelt Szent Lukács alakja alatt hagyta ott „névjegyét”, az „Opus Pauli Troger 1744” feliratot.) A gazdagon díszített templombelső magával ragadja a nézőt, s azt is mutatja, hogy a jezsuiták a templomok dekorációjára is Isten dicsőítésének eszközeként tekintettek.
„A templom freskóinak színezésén, plasztikus erején is felfedezhető az itáliai mesterek – és mindenekelőtt az Il Gesù – hatása.”
Ha körbepillantunk a tágas templomban, szemkápráztató barokk és rokokó hangulatával az 1749-ből származó impozáns szószék ragadja meg tekintetünket. A díszes alkotás a pozsonyi Ludwig Gode nevéhez fűződik, aki szobrokkal és domborművekkel, fehér alapon aranyozott díszítésekkel borította a szószéket. De bárhová nézünk, igazi mestermunkát látunk, ilyenek például a padok és az ajtók is. Utoljára, 1757-ben készült el a templom orgonája, mely a győri Burghardt Gáspár műhelyéből származik.
A hangszer most is a végére marad: ennek restaurálásával fejeződik be a kétszázhúsz éve a győri bencés közösség templomául szolgáló épület teljes megújulása. A munkálatok 2016-ban a harangok pótlásával vették kezdetüket, majd a templom, illetve a rendház – benne a templombelső ékességével vetekedő, pompás refektórium – felújításával folytatódtak. A tetőszerkezet cseréje s a rendház és a templom (boltozat feletti) tetőterének közösségi és kiállítóhely kialakítását célzó beépítése idén februárban kezdődött, és a tervek szerint decemberre ér véget.
„A gazdagon díszített templombelső magával ragadja a nézőt, s azt is mutatja, hogy a jezsuiták a templomok dekorációjára is Isten dicsőítésének eszközeként tekintettek.”
S hogy otthon érzik-e magukat a bencések a Szent Ignác nevét viselő és esztétikájában is ízig-vérig jezsuita templomban? A templom s egyben a felújítási munkálatok irányítója, Sárai-Szabó Kelemen OSB így fogalmaz: „Nem éppen megszokott a védőszent és az imádkozó közösség fenti együttállása, de az egyháztörténet is már csak ilyen: tud meglepő fordulatokat produkálni. Amikor 2016-ban 375 éves volt a templom, jó volt felfedezni a gyökereinket, a múltunkat. Szép kötet is jelent meg ebből az alkalomból, azóta tudatosan figyelünk elődeinkre, és hálásak vagyunk nekik.
A győri jezsuiták XVII. század eleji megtelepedését az akkor már elenyészett lébényi bencés apátság javadalmai is segítették. 1802-ben aztán az egész ház a bencések tulajdona és győri otthona lett. A jezsuiták, majd a bencések a Győr belvárosában álló templom szolgái. Az első nagy ajándékunk talán ez: a szerzetesrend lelkületét szeretik meg az emberek, és nem egy-egy képviselőjét, fogadalmainkkal úgyis egész életünket Istennek és a rendnek ajánljuk. Aztán ajándék, hogy a jezsuiták által alapított iskolának köszönhetően annyi családot elérünk: ők is így tervezték. Ajándék a győri belváros, közel négyszáz éve Győr szívében.
A szívet pedig őrizni kell, ahogy már a Példabeszédek könyve is tanítja: »Minden féltve őrzött dolognál jobban őrizd a szíved, mert onnan indul ki minden élet!« (4,23). A templom minden szöglete, freskója az élet szeretetéről, Isten imádásáról tanúskodik: omnia ad maiorem Dei gloriam (mindent Isten nagyobb dicsőségére). A bencés regula egyik szép tanítása hasonló: ut in omnibus glorificetur Deus (hogy mindenben dicsőíttessék az Isten). A hívekkel közös zsolozsmáink, méltó liturgiáink erről szeretnének beszélni, de úgy, hogy közben nem feledkezünk meg arról, hogy feladatunk van a világban. A főoltár fölött ott van a jezsuiták küldetése: ut portet nomen meum coram gentibus (hogy elvigyék nevemet a nemzeteknek). Isten egyik neve pedig a »békesség Istene«. A bencés PAX, amely ezerötszáz éves rendünk mindenféle kort megért nyugodt és méltóságteljes rendezettségéből fakad, iránymutató és oázis is a mai kor emberének.”
Fotók: Püspöki Apor / Szent Mór Bencés Perjelség, Krizsán Csaba / MTI
FORRÁS
Fazekas István – Kádár Zsófia – Kökényesi Zsolt (szerk.): Jezsuita jelenlét Győrben a 17–18. században – Tanulmányok a 375 éves Szent Ignác-templom történetéhez, Szent Mór Bencés Perjelség, Győr, 2017