Szondy Máté
Valahovits Szilvia

Nem csak illúzió

„Ha lefogyok pár kilót, jobban érzem majd magam a bőrömben.” „Ha megszületik a gyermekünk, rendbe jön a házasságunk.” Ismerősek az ehhez hasonló mondatok? De sokszor hiába kapjuk meg, amit szeretnénk, valahogy mégsem vagyunk elégedettek. Így a boldogság csupán illúziónak tűnhet. Tovább olvasom „Nem csak illúzió”

Emmer László
Végh Dániel

Élet a látvány hátterében

Emmer László a legfoglalkoztatottabb hazai fotográfusok egyike, felesége, Somogyvári Dóra keresett sminkes. Tízéves a kisfiuk, húsz éve házasok, harminc éve alkotnak egy párt, és ha csak tehetik, együtt dolgoznak. Családi és szakmai harmóniájuk receptje mellett a karácsonyi asztalukra kerülő menüről is megkérdeztük őket. Tovább olvasom „Élet a látvány hátterében”

Mit jelent számodra a várakozás?

Nyolc ember, nyolc különböző szempont. A népszerű budapesti „Jezsuita Nyolcas” szentmise nevét kölcsönző rovatunkban ugyanarról kérdezünk nyolc jezsuitát, akik eltérő helyzetük, gyökereik, látásmódjuk miatt másként közelíthetnek meg egy-egy témát. Az első kör adventhez kötődik: kinek mit jelent a várakozás, vagy akár az ebből fakadó türelem, bizalom?
Tovább olvasom „Mit jelent számodra a várakozás?”

Szentmártoni Mihály SJ

Én és a másik

Ha érett, önálló, értékek szerint élő felnőttet akarunk nevelni gyermekünkből, segítenünk kell, hogy ha itt az idő, sérülések nélkül tudjon kilépni az óvó családi kötelékből, és képes legyen elindulni sajátos útján – az életének irányt adó másik felé. Mit mond e folyamatokról a Biblia és a lélektan? Tovább olvasom „Én és a másik”