Huszonöt éve szolgál Magyarországon, jelenleg egy aprócska szentendrei közösség tagja. Azt mondja, bár a magyarországi domonkos rend az utóbbi évtizedekben folyamatosan változott, eredeti küldetésük – az evangélium széles körben való hirdetése – a kezdetek óta ugyanaz. Szerzetesi közösségéről, a lengyelek és magyarok közti kapcsolódásokról, valamint irodalomról és gasztronómiáról is beszélgettünk.
1 „Lengyel, magyar – két jóbarát”, tartja a mondás. Ön szerint különbözik vagy inkább hasonlít a két nép?
Sok az egyezés a történetükben. Üldöztek, támadtak minket, országainkat részekre szakították, valószínűleg ezért volt könnyebb megérteni és támogatni egymást a nehéz időkben. Mi, szlávok azonban spontánabbak vagyunk, és több energiával, optimizmussal viszonyulunk a világ problémáihoz.
2 Milyennek lát minket, magyarokat?
A magyarokban megvan a „nagy magyar alföld” szomorúsága, valahogy pesszimistábbak itt az emberek. Ugyanakkor nyitottak és barátságosak, és rendkívül segítőkészek is – egyszer valaki elmagyarázta nekem, hogyan juthatok el egy könyvesboltba, amit ő maga sem ismert…
3 Miért lett épp domonkos szerzetes?
A városban, ahol születtem, több szerzetesközösség is működött, ám a domonkosoknál mélyült el igazán a hitem. Láttam, hogyan élnek, és mit csinálnak a rend tagjai, és nagyon tetszett, ahogyan „mindenkinek és minden módon” hirdették az evangéliumot.
Az útkeresésem utolsó szakaszát a domonkosok által tartott egyetemi lelkigyakorlatok jelentették, ezek hatására léptem be végül a rendbe. A domonkosokban a mai napig azt szeretem a legjobban, hogy semmilyen séma nem korlátoz – a legfontosabb a másik ember, akinek továbbadod az evangéliumot. Ez a mi karizmánk és apostoli küldetésünk.
4 Hogyan változott a magyar domonkosok helyzete, amióta Magyarországra érkezett?
A rend az érkezésem után alakult újjá Magyarországon. Korábban több testvér titokban lépett be, és közben évekig dolgozott egyházmegyei papként. Akkoriban többen érkeztünk külföldről, hogy segítsük a magyarországi testvéreket a tartomány megújulásában. Az elmúlt évek során sok minden megváltozott: az idősebb testvérek meghaltak, a fiatalok megöregedtek, és ma már egyre kevesebben választják a szerzetesi hivatást. Mindez komoly döntésekre kényszerít bennünket, hiszen a világ folyamatosan változik, és ezt a domonkos rendnek is követnie kell. Egyedül a küldetésünk maradt változatlan a kezdetek óta – és ez az, ami miatt még ma is szerzetes vagyok.
5 Van-e esetleg olyan helyi sajátosság, amiben a magyar domonkosok különböznek más országbeli társaiktól?
Szentendrén, ahol élek, már nincs igazi kolostorunk, csak a tartományi vikárius hivatala működik itt, ezt a tisztséget pár éve én töltöm be. Mindez jól mutatja a domonkosok magyarországi helyzetét: kevesen vagyunk, és inkább kis közösségekben élünk, míg Lengyelországban százhúsz testvérrel laktam egy kolostorban. Az igények is mások itt, mint Lengyelországban: Magyarországon több a lelkipásztori, ám kevesebb a tudományos és egyetemi munka. Az emberek, akikkel kapcsolatba kerülünk, gyakran nem keresztények. Az egyik nyáron elmentem táborozni egyetemistákkal, és kiderült, hogy a résztvevők fele meg sincs keresztelve. Egészen más szintről indulunk tehát…
6 A domonkos rend Tanítvány című folyóiratának a szerkesztője. A lapban a szépirodalom is helyet kap, de szerkesztett már antológiát is. Van kedvenc magyar szerzője?
Az első találkozásom a magyar irodalommal Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című művén keresztül történt, amit kötelező olvasmányként adtak fel Lengyelországban az általános iskolában. Ezt a művet olvastam el teljes egészében magyar nyelven, és ma is szívesen visszatérek hozzá. A kedvenc magyar íróm Márai Sándor – Lengyelországban nagyon népszerű, közel harminc könyvét fordították le lengyelre. Szeretem Vámos Miklós és Tolvaly Ferenc írásait is, de szívesen olvasok Esterházyt, Nádas Pétert, Lackfi Jánost, valamint – sokszor nem értem, de nagyon szeretem – Grecsó Krisztián műveit.
7 Melyik lengyel szerzőt ajánlaná nekünk, magyaroknak?
Sienkiewiczet és Miłoszt szinte mindenki ismeri. Az a benyomásom, hogy a magyarok következetesebbek a kortárs lengyel irodalom fordításában. A jó szerzők, például Tokarczuk, Kapuściński, Stasiuk művei közül nagyon sokat lefordítottak már, ugyanakkor Jakub Małeckitől még nagyon várnék magyar fordítást. Szűkebb „szakterületemről”, vagyis a filozófiai írások közül Józef Tischnert és Leszek Kołakowskit ajánlom magyarul.
8 Van-e olyan tradicionális lengyel étel, amit megismertetett a magyar rendtársakkal? És esetleg olyan fogás, ami hiányzik önnek Magyarországon?
A lengyel konyha sokban hasonlít a magyarhoz, szeretjük a húst, a káposztát… Szentendrén és Debrecenben a halászlé mellett barscsot és pirogot is kínáltunk a testvéreinknek karácsonykor. Szeretem a magyar konyhát, de a pirog az igazi kedvencem…
9 A hegymászás a szenvedélye. Melyik a legmagasabb pont, amire feljutott? És hogy áll a mi kevésbé magas hegyeinkkel?
Inkább hegyi turizmusnak, mint hegymászásnak nevezném. A hegyekben van valami varázslatos és spirituális számomra. Az álmom egy himalájai kirándulás – jártam már ott, de túrázásra akkor nem volt lehetőség. Az Alpokban és a Pireneusokban is bejártam néhány utat, de leginkább a Tátránkat szeretem, ott érzem magam otthon. Magyarországon valószínűleg az összes hegyet megmásztam, de leggyakrabban a Börzsönybe és a Mátrába térek vissza. A Pilist már nem is említem, hiszen Szentendréről szinte hetente lehetőségem van ott sétálni. A kedvenc csúcsom – éppen ezért – Dobogókő…
10 Melyik a kedvenc magyar és lengyel városa?
„Lokálpatrióta” vagyok, így Szentendrét tartom annak. Megvan a maga sajátos „dalmát” hangulata: este kimész a Duna-partra és a korzóra, találkozol néhány baráttal, és úgy érzed, egyedül itt van a helyed a földön. Lengyelországban mindenképpen fontos történelmi központunkat, Krakkót említeném, valamint Gdańskot, a gyönyörű tengerparti városunkat.
