A szeretet örök feszültség: annak reménye, hogy valóságosan, létigaz módon találkozom a másikkal, ugyanakkor annak tudása, hogy ez a közösség illékony és esendő. Aki szeret, olykor ráébred annak fájdalmára, hogy nem tud igazán szeretni. Figyelme, bármennyire nem szeretné, folyton önmaga felé vándorol el, s ilyenkor nem látja már a másikat. Minden jósága, akármennyire is a másik felé szeretné irányozni, visszahajlik önmagára. A szeretet tökéletlen, s mint ilyen, végtelenül véges. Continue reading „A szeretet végső paradoxona”
Török Csaba cikkei
Hogy önmagam legyek
„Amikor mindent megtesztek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk volt!” (Lk 17,10). Sokszor olvastam már ezt az evangéliumi verset, s valamiképpen mindig vigasztalásra találtam benne. Miért?
A halál elviselhetetlensége
Félek a haláltól, mert ember vagyok. Félek attól, hogy elesem, s visszavonhatatlanul a porba fekszem. Hogy azzá leszek, amiből vétettem. Hogy minden szeretetem elmúlik, ahogy elmúlnak az emberek is, akiket szeretek. A hit nem triumfalizmussal válaszol e drámára, hanem érintéssel és jelenléttel. Isten az igazi vigasztalás művésze, aki nem a valóság tagadásával, hanem a valóságon túli valóság gyöngéd ragyogásával emel fel. Részlet a Szív magazin novemberi számában megjelent cikkből. Continue reading „A halál elviselhetetlensége”
Lélekáradás és éltető víz
Vízből születtünk, s a víz vezet el minket a beteljesülésünkig. A forrás sziklája, Jézus a bensőnkben fakasztja fel az élet vizét. Ezért aki benne hisz, nem tud kiszáradni-elsorvadni a legellentmondásosabb, legkedvezőtlenebb és legsivárabb külső körülmények közepette sem. Hitünk középpontjáig vezet, ha figyelemmel kísérjük a Bibliában a víz, a forrás képét. Continue reading „Lélekáradás és éltető víz”
Mit nyerünk a gyógyulással?
Írók, költők sokszor eljátszanak a gondolattal, miszerint az álom az élet – s az élet az álom. A betegség és az egészség párhuzamára vonatkoztatva mindezt bizony komoly kérdéssé válik: mi az „alapállapotunk”? A töredékesség vagy az egész-ség? A gyógyulás visszavezet oda, ahol már jártunk, újra nekünk adja azt, ami amúgy már megvolt – vagy épp ellenkezőleg, olyasmit hoz el, ami új, ami még nem volt? Visszaad vagy ad?
Szórakozott-e Jézus?
Komolyságtól a nevetésig, a szent komorságtól az áldott derűig sok minden eszünkbe juthat, ha a keresztény lelkiségre gondolunk. De hogy Krisztus követése közben elengedjük magunkat? Sokak szerint erről szó sem lehet. Márpedig az igazság keresése közben érdemes közelebbről is megvizsgálnunk e kérdést.
Egy hallgatag férfi titkai
A Szentírás tömören így jellemzi Józsefet: „Igaz férfi volt” (Mt 1,19). Tőmondat, és mégis „szentírásnyi” elismerés és tiszteletadás, hiszen az ószövetségi hagyomány tükrében senkiről sem lehet ennél többet elmondani: ebben a kifejezésben ott él az isten- és emberszeretet bizonysága, a hűség és a hit, a kitartás és az elemi jóság állítása. Keresztényként azonban mintha elfeledkeznénk róla: nevelt fia és felesége árnyékában szinte teljesen eltűnik az alakja.
Mindenható érintés
Istenkapcsolatunk, találkozásunk a Teremtővel… Amíg azzal van dolgom, akit túl jól ismerek, addig az nem az Isten. Ameddig saját bizonyosságaim-biztonságaim erődjében ülök, védtelen vagyok. Ha „istenélményeim” saját elgondolásaimban erősítenek meg, akkor valójában még nem találkoztam az Élővel, az Egyetlennel, a Másmilyennel. A kétely és az újfajta megbizonyosodás, az elbukás és a más erővel való felkelés, a kilendülés és az új útra lépés, a kifordulás és a megtérés éppen ezért fokmérője és hitelesítője minden olyan történésnek, amelyről úgy vélem: az Istennel találkoztam általa. Continue reading „Mindenható érintés”
Ahol hála, ott az Isten
Hála. Egyszerű szláv eredetű szavunk ez, amely anyanyelvünkben furcsán közel sodródik a hál–(meg)hal igékhez, a halál tapasztalatához. Filozofikus véletlen ez, ám mégis van benne valami találó. Continue reading „Ahol hála, ott az Isten”
Katolikus, azaz…
(…) Isten szeretete úgy mutatkozik meg a szememben, mint az igazi katolicitás egyetlen lehetősége. Ő ugyanis Atyaként és Teremtőként képes úgy szeretni engem, téged, mindnyájunkat, hogy egyszerre összekapcsol, és mégis megőriz a különállásunkban. Continue reading „Katolikus, azaz…”
Mérhető és mérhetetlen
(…) Mára egész tudománya és technikája lett a time-managementnek, vagyis az idő ügyes kezelési fogásainak, a rendezett és szervezett „élésnek”. Csakhogy ettől mégsem érezzük feltétlenül jól magunkat. Okosan szervezettek, hatékonyak és feladatorientáltak vagyunk, kiaknázzuk a percek lehetőségeit, mesteri módszereink vannak. Olykor azonban mégis elönt minket az a furcsa hangulat, amelytől inkább robotnak, olajozottan forgó gépezetnek – s nem a valóságot megélő lénynek találjuk magunkat. Hol itt a gond? Mi lehet a probléma? Continue reading „Mérhető és mérhetetlen”
Boldogságlistáink és a kapcsolat
Ha elkezdenénk sorolni, szerintünk mi volna szükséges az olthatatlan vágyainkban ígérkező boldogsághoz, a lista végére sem érhetnénk el, az pedig, hogy mindez megvalósuljon, végképp lehetetlen. De adódik út, mely kivezet a feloldhatatlannak tetsző dilemmából. Continue reading „Boldogságlistáink és a kapcsolat”
Belehelyez az időbe
(…) Ferenc pápa sokakat zavar, provokál, nyugtalanít, Róma püspöke ezer ponton „fáj” sokaknak. Mi lehet ennek az oka? Valószínűleg az, hogy miközben mindenki az utcaszintről akarna felkapaszkodni a diadalangyal közelébe (esetleg még szívesen el is lopná a szárnyait), ő pont az ellenkező útirányt járja be: elképesztően „égi” lélekkel veti bele magát az emberi létezés „utcaszintjébe”. Continue reading „Belehelyez az időbe”
Már nem félek gyermeknek lenni
Megértjük-e a gyermekség leckéjét? Igazából ezen múlik, hogy birtokba tudjuk-e venni a nekünk ajándékozott életet. Hiszen így tudjuk majd felfogni és elfogadni a gyöngeség, a törékenység, az elégtelenség mindennapos élményeit. És ily módon válunk képessé arra, hogy ne valami elborzasztót, kudarcszerűt lássunk mindebben, hanem meghívást a szembesülésre. Continue reading „Már nem félek gyermeknek lenni”
Farkasszemet nézve a semmivel
A keresztény embernek, de az egyháznak is mint közösségnek hivatása van a pusztára, küldetése a sivatagon át vezet. A lecsupaszodás, a lét meztelenné válása, a kilépés elengedhetetlen számára. Continue reading „Farkasszemet nézve a semmivel”
Krisztus újraszületései
A régit vagy az újat válasszuk? Az állandóságot vagy az átalakulást? Önmagunk maradhatunk-e megújulva? Gondolatok a kereszténység „külalakjától” a krisztusi „örökítőanyagig”. Continue reading „Krisztus újraszületései”
Békekötés az újszülöttel
Töredékességünk és elégtelenségünk tapasztalata nem gúzsba köt, hanem felszabadít. A másikra szorultság nem rossz, hanem a legnagyobb jó lehetőségét rejti magában: azért születtünk ilyennek, azért nem lehetünk teljesek önmagunkban, elegek önmagunknak, mert kapcsolatra kell lépnünk a másikkal. Az újszülött, annyira nem „istenarcú” Istent szemlélve elkezdhetek rendet rakni a gondolataim, a vágyakozásaim, a célkitűzéseim terén. Continue reading „Békekötés az újszülöttel”
Erő vagy erőszak
Nem elég azt tudni, mit tegyünk, ha veszélyben forognak legszentebb értékeink. Azt is meg kell fontolnunk, hogyan cselekedjünk – ha Krisztus nyomában szeretnénk járni. Continue reading „Erő vagy erőszak”
Maga az élet
Ha Jézus bevállalta…
Rizikó, veszély, a határhelyzetek kiszámíthatatlansága, akár kudarcok és bukások is – a szeretet őrülete. Gondoltunk már arra, hogy egy bevállalós Mester tanítványai vagyunk? Continue reading „Ha Jézus bevállalta…”