Török Csaba cikkei

Félek a haláltól, mert ember vagyok. Félek attól, hogy elesem, s visszavonhatatlanul a porba fekszem. Hogy azzá leszek, amiből vétettem. Hogy minden szeretetem elmúlik, ahogy elmúlnak az emberek is, akiket szeretek. A hit nem triumfalizmussal válaszol e drámára, hanem érintéssel és jelenléttel. Isten az igazi vigasztalás művésze, aki nem a valóság tagadásával, hanem a valóságon túli valóság gyöngéd ragyogásával emel fel. Részlet a Szív magazin novemberi számában megjelent cikkből. Tovább olvasom „A halál elviselhetetlensége” →

Vízből születtünk, s a víz vezet el minket a beteljesülésünkig. A forrás sziklája, Jézus a bensőnkben fakasztja fel az élet vizét. Ezért aki benne hisz, nem tud kiszáradni-elsorvadni a legellentmondásosabb, legkedvezőtlenebb és legsivárabb külső körülmények közepette sem. Hitünk középpontjáig vezet, ha figyelemmel kísérjük a Bibliában a víz, a forrás képét. Tovább olvasom „Lélekáradás és éltető víz” →

Írók, költők sokszor eljátszanak a gondolattal, miszerint az álom az élet – s az élet az álom. A betegség és az egészség párhuzamára vonatkoztatva mindezt bizony komoly kérdéssé válik: mi az „alapállapotunk”? A töredékesség vagy az egész-ség? A gyógyulás visszavezet oda, ahol már jártunk, újra nekünk adja azt, ami amúgy már megvolt – vagy épp ellenkezőleg, olyasmit hoz el, ami új, ami még nem volt? Visszaad vagy ad?

Tovább olvasom „Mit nyerünk a gyógyulással?” →

Komolyságtól a nevetésig, a szent komorságtól az áldott derűig sok minden eszünkbe juthat, ha a keresztény lelkiségre gondolunk. De hogy Krisztus követése közben elengedjük magunkat? Sokak szerint erről szó sem lehet. Márpedig az igazság keresése közben érdemes közelebbről is megvizsgálnunk e kérdést.

Tovább olvasom „Szórakozott-e Jézus?” →

A Szentírás tömören így jellemzi Józsefet: „Igaz férfi volt” (Mt 1,19). Tőmondat, és mégis „szentírásnyi” elismerés és tiszteletadás, hiszen az ószövetségi hagyomány tükrében senkiről sem lehet ennél többet elmondani: ebben a kifejezésben ott él az isten- és emberszeretet bizonysága, a hűség és a hit, a kitartás és az elemi jóság állítása. Keresztényként azonban mintha elfeledkeznénk róla: nevelt fia és felesége árnyékában szinte teljesen eltűnik az alakja.

Tovább olvasom „Egy hallgatag férfi titkai” →

Istenkapcsolatunk, találkozásunk a Teremtővel… Amíg azzal van dolgom, akit túl jól ismerek, addig az nem az Isten. Ameddig saját bizonyosságaim-biztonságaim erődjében ülök, védtelen vagyok. Ha „istenélményeim” saját elgondolásaimban erősítenek meg, akkor valójában még nem találkoztam az Élővel, az Egyetlennel, a Másmilyennel. A kétely és az újfajta megbizonyosodás, az elbukás és a más erővel való felkelés, a kilendülés és az új útra lépés, a kifordulás és a megtérés éppen ezért fokmérője és hitelesítője minden olyan történésnek, amelyről úgy vélem: az Istennel találkoztam általa. Tovább olvasom „Mindenható érintés” →

Hála. Egyszerű szláv eredetű szavunk ez, amely anyanyelvünkben furcsán közel sodródik a hál–(meg)hal igékhez, a halál tapasztalatához. Filozofikus véletlen ez, ám mégis van benne valami találó. Tovább olvasom „Ahol hála, ott az Isten” →

(…) Isten szeretete úgy mutatkozik meg a szememben, mint az igazi katolicitás egyetlen lehetősége. Ő ugyanis Atyaként és Teremtőként képes úgy szeretni engem, téged, mindnyájunkat, hogy egyszerre összekapcsol, és mégis megőriz a különállásunkban. Tovább olvasom „Katolikus, azaz…” →

(…) Mára egész tudománya és technikája lett a time-managementnek, vagyis az idő ügyes kezelési fogásainak, a rendezett és szervezett „élésnek”. Csakhogy ettől mégsem érezzük feltétlenül jól magunkat. Okosan szervezettek, hatékonyak és feladatorientáltak vagyunk, kiaknázzuk a percek lehetőségeit, mesteri módszereink vannak. Olykor azonban mégis elönt minket az a furcsa hangulat, amelytől inkább robotnak, olajozottan forgó gépezetnek – s nem a valóságot megélő lénynek találjuk magunkat. Hol itt a gond? Mi lehet a probléma? Tovább olvasom „Mérhető és mérhetetlen” →

Ha elkezdenénk sorolni, szerintünk mi volna szükséges az olthatatlan vágyainkban ígérkező boldogsághoz, a lista végére sem érhetnénk el, az pedig, hogy mindez megvalósuljon, végképp lehetetlen. De adódik út, mely kivezet a feloldhatatlannak tetsző dilemmából. Tovább olvasom „Boldogságlistáink és a kapcsolat” →

(…) Ferenc pápa sokakat zavar, provokál, nyugtalanít, Róma püspöke ezer ponton „fáj” sokaknak. Mi lehet ennek az oka? Valószínűleg az, hogy miközben mindenki az utcaszintről akarna felkapaszkodni a diadalangyal közelébe (esetleg még szívesen el is lopná a szárnyait), ő pont az ellenkező útirányt járja be: elképesztően „égi” lélekkel veti bele magát az emberi létezés „utcaszintjébe”. Tovább olvasom „Belehelyez az időbe” →

Megértjük-e a gyermekség leckéjét? Igazából ezen múlik, hogy birtokba tudjuk-e venni a nekünk ajándékozott életet. Hiszen így tudjuk majd felfogni és elfogadni a gyöngeség, a törékenység, az elégtelenség mindennapos élményeit. És ily módon válunk képessé arra, hogy ne valami elborzasztót, kudarcszerűt lássunk mindebben, hanem meghívást a szembesülésre. Tovább olvasom „Már nem félek gyermeknek lenni” →

A keresztény embernek, de az egyháznak is mint közösségnek hivatása van a pusztára, küldetése a sivatagon át vezet. A lecsupaszodás, a lét meztelenné válása, a kilépés elengedhetetlen számára. Tovább olvasom „Farkasszemet nézve a semmivel” →

A régit vagy az újat válasszuk? Az állandóságot vagy az átalakulást? Önmagunk maradhatunk-e megújulva? Gondolatok a kereszténység „külalakjától” a krisztusi „örökítőanyagig”. Tovább olvasom „Krisztus újraszületései” →

Töredékességünk és elégtelenségünk tapasztalata nem gúzsba köt, hanem felszabadít. A másikra szorultság nem rossz, hanem a legnagyobb jó lehetőségét rejti magában: azért születtünk ilyennek, azért nem lehetünk teljesek önmagunkban, elegek önmagunknak, mert kapcsolatra kell lépnünk a másikkal. Az újszülött, annyira nem „istenarcú” Istent szemlélve elkezdhetek rendet rakni a gondolataim, a vágyakozásaim, a célkitűzéseim terén. Tovább olvasom „Békekötés az újszülöttel” →

Nem elég azt tudni, mit tegyünk, ha veszélyben forognak legszentebb értékeink. Azt is meg kell fontolnunk, hogyan cselekedjünk – ha Krisztus nyomában szeretnénk járni. Tovább olvasom „Erő vagy erőszak” →

Tovább olvasom „Maga az élet” →

Rizikó, veszély, a határhelyzetek kiszámíthatatlansága, akár kudarcok és bukások is – a szeretet őrülete. Gondoltunk már arra, hogy egy bevállalós Mester tanítványai vagyunk? Tovább olvasom „Ha Jézus bevállalta…” →