1 Szerinted melyik a legfontosabb tulajdonságod, amit annak köszönhetsz, hogy nagy családban nőttél fel?
– Nem tudnék egy dolgot kiemelni, ami tisztán ennek köszönhető. Három testvérem van, én vagyok a legidősebb. Emiatt nem ijedek meg a felelősségvállalástól és attól, hogy gondoskodnom kell emberekről. A szüleim teljesen ellentétes személyiségek: anyukám nagyon kommunikatív, mindenkivel megtalálja a közös hangot, apukám pedig kifejezetten hallgatag. Emiatt a legtöbb emberhez gyorsan kapcsolódom.
2 Hogyan találkoztál először a Regnum Marianummal?
– A közösség eredetileg Budapest-központú, de amikor kicsi voltam, több korábbi regnumi fiatal házaspár költözött ki Zsámbékra és a környező agglomerációs településekre. Szerették volna, ha az ő gyerekeik is megtapasztalhatják azt az élményt, amit nekik nyújtott a közösség. Így jött létre a zsámbéki-medencei Regnum, amiről először az általános iskolai osztálytársaimtól hallottam, akik gyorsan meggyőztek, és a mai napig tagja vagyok.
3 Időközben megmásztad a ranglétrát a mozgalmon belül. A vezetettek gondtalanságát vagy a felelős vezetői szerepet szereted jobban?
– Rengeteget kaptam a Regnumtól gyerekként, de szerintem többet fejlődtem a vezetőség által. Van egy vezetőképzőnk, a Műhely, és nagyon élveztem, hogy ennek köszönhetően bejárhatok képzésekre a városba, megismerhetem a budapesti regnumiakat is. Ezután elkezdtem vezetni egy csapatot, és később a Műhely irányítását is elvállaltam egy vezetőtársammal. Vezetettként szerintem a legjobb az volt, hogy nagyon megtanultunk bízni a feljebbvalónkban. Ha azt mondta, hogy elmegyünk kirándulni, nem is kérdeztük, hogy hova és miért, csak mentünk utána, mert tudtuk, hogy vele semmi baj nem lehet. Vezetőként pedig az meghatározó, hogy milyen kapcsolatokat alakítasz ki a társaiddal. Én szerencsére csodálatos emberekkel dolgozhattam.
4 Pátyon nőttél fel, de gimis korodtól napi szinten be kellett járnod Budapestre. Most is itt élsz. Pátyinak vagy budapestinek érzed magad inkább?
– Inkább zsámbéki-medenceinek mondanám magam, azt át tudom érezni. Sok agglomerációs településre, de Pátyra biztosan igaz az, hogy az egyházközségi életet leszámítva nem nagyon történik semmi, hiszen mindenki bemegy a városba dolgozni, iskolába, ügyeket intézni vagy kulturális életet élni. Én utoljára óvodába jártam Pátyra, egyáltalán nem alakult ki ott egy közösségem. A Regnum is a környező településeken volt. A meghittség, a csönd, a természet közelsége a mai napig velem él, jó volt ott felnőni, de ez nem specifikusan Pátynak köszönhető. Ráadásul egész életemben ingáztam, ami nagyon fárasztó. Ezért is szeretem, hogy most Budán lakunk, mert itt csak felülök a biciklimre, mindenhol ott vagyok húsz perc alatt, és még sportolok is közben, megismerem a várost, emiatt az otthonommá is válik.
5 Kalandos egyetemi éveid voltak…
– Először az orvosira jelentkeztem, de egy év után rájöttem, hogy ez nagyon messze áll tőlem. Nagyon szeretem a nyelveket, úgyhogy kerestem egy ösztöndíjat, és kimentem Olaszországba egy nyelviskolába, ahol két hónapon keresztül, napi hat-nyolc órát tanulhattam olaszul. Miután hazajöttem, beiratkoztam a Corvinus Egyetemen Nemzetközi Gazdálkodásra, amit angolul végeztem el.
6 Eközben laktál az Útkeresés Házában?
– A szakdolgozatomat írtam, amikor beköltöztem. Nekem a Regnumban is sokat jelentettek az ilyen jellegű programok, nagyon szerettem a nyolcnapos szemlélődő lelkigyakorlatot. Ezeknek az éveknek a lelki lendülete még kitartott egy ideig, de utána kezdtem azt érezni, hogy szükségem van arra, hogy valaki segítsen, terelgessen. Akkor ajánlották az útkeresés évét, egy jezsuita lelkiségű programot, ami egy tanéven keresztül kísér fiatalokat. Segít közelebb kerülni Istenhez, vannak önismereti képzések, rendszeres imák, lelkigyakorlatok. Nagyon megtetszett, úgyhogy beköltöztem az Útkeresés Házába. Nagy Bálint jezsuita atya kísért minket. Nagyon jó barátokat szereztem, sőt a férjemet is itt ismertem meg.
7 Mi fogott meg a jezsuita spiritualitásban?
– A mai napig a csendes lelkigyakorlatokat szeretem a legjobban, mert teret adnak nekem és Istennek. Először Püspökszentlászlón voltam nyolcnaposon. Azt úgy éltem meg, mintha a Jóistennel kettesben mentem volna nyaralni. Teljesen feltöltődve jöttem haza róla, komoly nyomot hagyott bennem. A férjemmel a mai napig visszajárunk a Jézus Szíve-templomba misére, mert nagyon szeretjük a jezsuiták prédikációit.
8 Hogyan kerültél a Jezsuita Kiadóhoz?
– Az egyetem után média- és marketingügynökségeknél voltam gyakornok, és utána is ilyen helyre kerültem. Egy nemzetközi csoportban dolgoztam pénzügyesként. Szerettem a multis lendületet, de két és fél év után már kezdett elegem lenni, hogy joghurtot, gyógyszert és ilyesmiket reklámozunk, azt éreztem, hogy ez nem nagyon viszi előrébb a világot. Amikor változás történt a vezetőségben, és kezdett toxikussá válni a benti légkör, úgy éreztem, váltanom kell, és felmondtam. Ekkor jött szembe a Jezsuita Kiadó. Mivel tudom, hogy a jezsuiták értékes dolgokat csinálnak, úgy éreztem, ez lehet a megfelelő hely számomra. Igazam lett.
9 Szenvedélyes búvár vagy. Hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a hobbival, és milyen emlékezetes élményeid vannak?
– Kiskoromban sellő szerettem volna lenni, de amikor rájöttem, hogy ez sehogy sem fog összejönni, akkor azt mondtam, hogy a búvárkodás is megteszi. Tizenhét-tizennyolc évesen, a nagybátyám hathatós közreműködésével – aki technikai búvár – letettem az első vizsgáimat. Szerintem ebben a sportban minden merülésben meg lehet találni a szépséget. A dorogi Palatinus-tóban volt a vizsgám, és azt is nagyon élveztem, de búvárkodtam szlovák tóban is, ahol rengeteg naphallal úsztam, az csodás volt. Merülhettem az Indiai-óceánban, ahol minden színes volt, korallzátonyok között úsztunk, láttunk cápákat, ördögráját és tucatnyi fajta halat, de ettől még ugyanúgy élvezem az Adriai-tengert is, mert annak is csodálatos élővilága van, bár a túlhalászás miatt sajnos egyre kevesebb izgalmas állattal lehet találkozni.
10 A biciklid szinte mindennap fellelhető a Jezsuita Sziget valamely pontján. Miért kezdtél bele ebbe a sportba?
– Van egy autoimmun betegségem, ami miatt rengeteg sport tilos számomra. A biciklizés és az úszás viszont nem terheli annyira a térdemet, ami a gócpontja a betegségnek, ezért ezeket szabad. Mindkét sportot űzöm is kisgyerekkorom óta. Vidéken tanultam meg biciklizni, emiatt eleinte nagyon féltem bejönni a budapesti forgalomba. A Covid idején viszont a buszra felülni rosszabb alternatíva volt, így kénytelen voltam rávenni magam a tekerésre. Mostanra egész jól kiépültek a bicikliutak a fővárosban, ez könnyebbség volt, és sikerült legyőznöm a félelmemet. Azóta körbetekertem már a Velencei-tavat és a Balatont is. Nagyon szeretem azt a szabadságot, amit a kerékpár nyújt.
Fotó: Pásztor Péter
