Ezúttal a böjtölés szükségességéről, esetleges alul- vagy túlteljesítéséről kérdeztünk nyolc jezsuitát, akiktől ismét eltérő, valamiképp mégis egy irányba mutató válaszokat kaptunk. Most Vértesaljai László, a Vatikáni Rádió munkatársa válaszol.
A böjt egyfajta józan mámor. Mámor, azaz eksztatikus kiállás a test könyörtelen követelésével szemben, egy magasabb rendű erő megtapasztalása, szárnyalás az önfenntartás gravitációjával szemben, ráhagyatkozás a „semmire”, az üres tányérra, és arra a fölséges érzésre, hogy az Úr megtart. Nem esztétika, hanem hit Abban, aki maga a Művét böjttel nyitotta meg. A vérzivataros 2006 karácsonya tájt harmincegy napon át böjtöltem. Napi négy-ötliter üres gyümölcstea… és nem éreztem semmit. Szellemi és lelki lettem, időm is sokkal több maradt, mindenre! Ja, és a józanság! Orvos barátom kontrollja alatt álltam.
Ha csak józanság, üres eszme. Ha csak mámor, felelőtlen és pusztító tékozlás. Együtt két szárny. Az Isten is megszólal, angyalok jönnek, és vadállatok szolgálnak…
A többi választ keresse
A SZÍV | jezsuita magazin máriusi számában >>