Az alábbi beszélgetés Tibor atya 2020. augusztus 29-én bekövetkezett halála előtt fél évvel készült. Egyikünk sem gondolta, hogy ez lesz az utolsó interjúja.
Tovább olvasom „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik”
ǀ A SZÍV jezsuita magazin ǀ Jezsuita Könyvek ǀ Embertárs
A Szív friss márciusi számával együtt érkezett tavaszi előfizetési akciónk
Gyakorlati alapelvek kamasz-lelkigyakorlatokhoz
Hatéves a piaristák Biztonságos Iskola Tartományi Tanácsa
Beszélgetés Guld Ádám médiakutatóval
Legény- és leányélet a régi falun
Szexualitás a kamaszkorban, boldogság a párkapcsolatban
Villáminterjú Leiner Laurával
Interjú Hegedűs Bori énekessel
Az alábbi beszélgetés Tibor atya 2020. augusztus 29-én bekövetkezett halála előtt fél évvel készült. Egyikünk sem gondolta, hogy ez lesz az utolsó interjúja.
Tovább olvasom „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik”
Míg az idősebb generációk a történelmi hitelesség szemüvegén keresztül nézik, és erősen kritizálják a sorozatot, a címszereplő számára lényegében elképzelhetetlen, hogy akár csak hasonló történjen vele, mint filmbéli karakterével. A fiatal színművészt arról kérdeztük, hogyan öltötte magára, miként viselte és hogyan ítéli meg a besúgószerepet.
Még negyvenéves sincs, de már tíz éve tanít a Zeneakadémián, és négy gyermek édesapja. Évekre előre tele a naptára hazai és külföldi koncertfelkérésekkel, éppen most indít új recept alapján ismeretterjesztő sorozatot, szabadidejében pedig természetfilmeket forgat. Soha nem ivott még energiaitalt, mégis tele van energiával. Hogy mi a titka? A kifejlett önérzékelés – és a tudatos halogatás.
Szabad-e, lehet-e szakrális épületből hotelt kialakítani, s ha igen, ez hogyan működik a gyakorlatban? Megszállhat-e ilyen helyen megbotránkozás nélkül egy hívő? A mátrakeresztesi Templomvölgy Butik Hotelben csupa megnyugtató választ kapott szerkesztőségünk.
Tovább olvasom „Templomból szállodát – tapintattal, igényesen”
Távol minden temetőtől, Lágymányos, Kelenföld és Szentimreváros határán található a műhelye. Konyhapulttól a kriptáig, ablakpárkánytól a közterületi bútorig mindenhez értenek itt, és mindent elkészítenek, ami kőből készül. A kerek nyolcvan éve működő családi vállalkozás legutóbbi munkáinak egyike a Mazsihisz Ferenc pápának átadott ajándéka volt. Tovább olvasom „„Minket minden felekezet megkeresett már””
„Amikor 1981–82-ben kerestem, melyik szerzetesrendbe hívnak odafentről, az fogott meg leginkább Ignácban, hogy újra és újra vibráló nyugtalansággal érzett rá, hogyan érhet el valami nagyobb jót, szépet, nagyszerűt. Isten túlcsorduló és feltétel nélküli szeretetére akart illő választ adni.”
Ment-e az online közvetítések által a világ elébb? Mit nyerünk és mit vesztünk azzal, hogy jobb híján az internetre költözött minden színházi és komolyzenei előadás? A hazai online kultúrteret szakértők és érintettek segítségével jártuk körül, és arra jutottunk, hogy meglehetősen kétarcú a helyzet. Részlet A Szív magazin márciusi számában megjelent cikkünkből.
Évekkel ezelőtt, amikor még nem volt országosan ismert, rendszeresen láttam egy parkban, ahogy félrevonulva eteti speciális kerekesszék-babakocsi-bicikli-utánfutó hibridben ülő, láthatóan súlyosan sérült kisfiát. Lenyűgöző türelemmel, odafigyeléssel, messzire sugárzó szeretettel. Két okból nem szólítottam meg akkoriban: szégyelltem magam, hogy jóllehet nekem egészségesek a gyerekeim, nem vagyok ennyire odaadó édesapjuk, másrészt bevallom, kissé megijesztett extravagáns külseje. Számomra ő mintaapa, igazi mai József.
Pontosan négy hónapi gyaloglással, május 1-jén indult, és augusztus 31-én érkezett meg Santiago de Compostelába Szádeczky-Kardoss Géza. Nem a sportteljesítmény és nem is a Camino legendája vonzotta, egyszerűen csak meghallotta – és némi hezitálás után – elfogadta a hívást. A jezsuitákhoz sok szállal kötődő zenetanár a gyakorlati részletekről és lelki útjáról is mesélt. Tovább olvasom „Egy igazi zarándok”
Sokan Ferenc pápa öt évvel ezelőtt közzétett, Laudato si’ kezdetű enciklikájához kötik a teremtésvédelem témáinak megjelenését a katolikus közbeszédben. Pedig a teremtett világ tisztelete, a fenntartható gazdálkodás és a társadalmi felelősségvállalás motívumai a kezdetek óta jelen vannak a jezsuita hagyományban. Sőt, időről időre korszakos jelentőségű kísérletekben öltöttek nagyon is kézzelfogható formát. Tovább olvasom „Kertészek és ökoszociális forradalmárok”
Száznál is több templom épült, és csaknem háromezer újult meg a magyar kormány támogatásával az elmúlt tíz évben. Budapesten járva különösen a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) való készület jegyében megszépült épületek feltűnők, hiszen a jól megszokott, megkopott homlokzatok helyén vakítóan világos vakolatok, csillogó bádogok, tetők és oromkeresztek jelzik, hogy a templomépítő-ipar is dübörög. Tovább olvasom „A megújulás színe és fonákja”
Emmer László a legfoglalkoztatottabb hazai fotográfusok egyike, felesége, Somogyvári Dóra keresett sminkes. Tízéves a kisfiuk, húsz éve házasok, harminc éve alkotnak egy párt, és ha csak tehetik, együtt dolgoznak. Családi és szakmai harmóniájuk receptje mellett a karácsonyi asztalukra kerülő menüről is megkérdeztük őket. Tovább olvasom „Élet a látvány hátterében”
Kerek negyven esztendeje csatlakozott a Pesti Jézus Szíve templom Musica Sacra kórusához Rónaszéki Tamás. A jubileum alkalmából arról kérdeztük, miként lett hegedűművész-tanár létére kórusvezető, s hogy milyen forrásokból táplálkozik sorsfordulatokat elfogadó derűje. Tovább olvasom „Tamás, a templom karnagya”