Nem nagyon iszik alkoholt. Egykor az első osztályban vízilabdázott, hogy aztán az élvonalban borászkodjon. A St. Andrea-birtok főborászát, a 2009-es Év Bortermelőjét nemcsak a szakmai kihívásokról kérdeztük, hanem arról is, mit jelent számára az átváltozás tanújának lenni.
(…)
Borászként még mindig megragadja az átváltozás csodája?
Ez rendszeres élmény. Az egészben az a legizgalmasabb, hogy nagyon sok mindent nem is tudnék tenni – mondjuk az érlelésnél. A borkészítés egy pontjáig persze tudjuk, hogy éppen mit kell alkalmaznunk a tanult vagy tapasztalt dolgok közül. De aztán következik a nagy átváltozás, ami után vagy leesik az állunk, vagy rácsodálkozunk: én nem ilyenre gondoltam. A lényeg, hogy nem tudom befolyásolni. Rendszeresen megkérdezik tőlem, melyik a kedvenc borom. Erre azért nehéz válaszolni, mert mindig meglep egy-egy bor. Átélhetem, hogy kicsiny közünk van a végeredményhez.
Emlékszik az első rácsodálkozásra, ahogyan a must borrá változott?
1997-ig az Egervinnél dolgoztam. Ott és a kutatóintézetben persze kitanultam a borkészítés technológiáját, de a saját utamat akkor kezdtem járni, amikor magára mertem hagyni a bort. Merthogy igaz a mondás: a borral nem kell semmit sem csinálni, de azt időben.
Hiába történt meg az átváltozás, ki kell várnunk, mire elrendezkedik egy-egy bor.
Akár még egy évig várni kell… Ennek a felismeréséhez tudás kell.
Boldogságos, Örökké, Egyetlen, Panagia, Mária – ezek a fehérboraik mind az Istenszülőre utalnak. A lenyűgöző szépségű Nagy-Eged-hegy dűlőbe és a borászat bejáratához is hatalmas Mária-szobrot állíttatott. Miért éppen Mária?
Nehéz erről beszélni, valamiért közel kerültünk egymáshoz. Mária-kegyhelyen dolgozom, ott is élek. De nagy örömmel állítok más szenteket is „hadrendbe”, kaptam Szent Miklóst és Áthoszi Szent Sziluánt ábrázoló ikont is. Annyi nagy erejű közbenjárónk lehet, hogy azt el sem tudjuk képzelni.
(…)
Fotó: Földházi Árpád