visnyeszeplak
Tábori Kálmán

Az egygenerációs falu

A Központi Statisztikai Hivatal Települések a lét határán című tanulmánya szerint több mint négyszáz olyan falu van Magyarországon, amely néhány évtizeden belül teljesen elnéptelenedhet. A kilencvenes években elindult ökofalu-mozgalom eredményeként úgy tűnt, néhány helyen vissza lehet fordítani a folyamatot. De vajon szembe lehet menni a társadalmi változásokkal? Bővebben „Az egygenerációs falu” »

Radványi Benedek

Isten nyálától a Betlehemben síelő medvéig

Talán nincs is olyan katolikus hívő, aki kisgyerekként ne értette volna a „hozsanna
a magasságban”-t úgy, hogy uzsonna a magasságban. Ám ennél jóval egyedibb gyöngyszemek is találhatók a témában, ráadásul a karácsonyi ünnepkör énekei, szövegei is óriási merítési lehetőségnek bizonyulnak. Mosoly- s talán könnyfakasztó sorok következnek.
Bővebben „Isten nyálától a Betlehemben síelő medvéig” »

Szigeti László

Négyszemközt a pápával

Örömhír: idehaza is megjelent DVD-n Wim Wenders „Ferenc pápa – Egy hiteles ember” című idei dokumentumfilmje, melynek elkészítésére 2014-ben kérte fel a Vatikán a német újhullám jeles alkotóját. Nem örömhír: mozikba nálunk nem kerül e másfél órás lelkigyakorlatnak is tekinthető néznivaló (eddig egy-két vetítése volt csak magánkezdeményezésre), s a körülötte kongó nagy csendet fülelve az is kérdéses, hogy lemezen hány emberhez jut majd el. Bővebben „Négyszemközt a pápával” »

Hekler Melinda

Örök zöld ötletek az ünnepekre

Várjuk a Megváltó születésének napját, s közben egyre csak stresszelünk. Készülődés közben rendszerint nemcsak magunkat helyezzük szélsőséges mértékű nyomás alá, hanem Földünket is. Néhány egyszerű változtatással azonban igazán zölddé tehető az ünnep. Tartsanak velünk ezen az úton! Mi most ezt kérjük karácsonyra a kedves olvasóktól…  Bővebben „Örök zöld ötletek az ünnepekre” »

Meszleny Zita

Rálelni a sajátunkra, meghallgatni a másét


Ki akarta szabadítani a meséket a gyerekszobából, hogy visszaadja őket a felnőtteknek. Ezzel a célkitűzéssel kezdte misszióját immár harmincnégy éve. A jelek szerint sikerrel járt. A mesekutató-meseterapeutával küldetéséről, nagyszülőségről, kríziseink történetéről és arról beszélgettünk, valójában mit is jelent a történetek végén, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak. Bővebben „Rálelni a sajátunkra, meghallgatni a másét
” »

Török Csaba

Békekötés az újszülöttel

Töredékességünk és elégtelenségünk tapasztalata nem gúzsba köt, hanem felszabadít. A másikra szorultság nem rossz, hanem a legnagyobb jó lehetőségét rejti magában: azért születtünk ilyennek, azért nem lehetünk teljesek önmagunkban, elegek önmagunknak, mert kapcsolatra kell lépnünk a másikkal. Az újszülött, annyira nem „istenarcú” Istent szemlélve elkezdhetek rendet rakni a gondolataim, a vágyakozásaim, a célkitűzéseim terén. Bővebben „Békekötés az újszülöttel” »

Szigeti László

Ketten a Kalákából

„Ötven, jaj, ötven éve – szívem visszadöbben”: időről időre Kosztolányi Hajnali részegségének e fájdalmas szavai is felcsendülnek a Kaláka együttes koncertjein. De az ő eddigi öt évtizedük inkább az eldalolt versek bensőséges légkörét, családias hangulatú koncertek melegét, a szép és igaz szó teremtette közösséget juttatja eszünkbe. A csapat két legrégebbi tagjával beszélgettünk. Először is a kezdetekről.

Bővebben „Ketten a Kalákából” »