Húszéves, de már háromszoros magyar bajnok. A nevét nemcsak itthon ismerik, az ifjúsági világ- és Európa-bajnokságokról is elhozott legalább egyet az érem mindhárom árnyalatából. Legutóbb a marseille-i világkupán szerzett ezüstöt. Másnap találkoztunk.
Jut ideje a sikerek megünneplésére?
A versenyek után mindig vannak bulik, de én nem járok el rájuk. Inkább a következő lépésre koncentrálok. Arra, miben kellene fejlődnöm. Ha nagyobb versenyen sikerül nyernem, akkor persze hagyok egy kis időt magamnak. De most az augusztusi vébére készülök. Az az első olimpiai kvalifikációs alkalom, úgyhogy mindennap azért teszek, hogy ott jól menjek.
De akkor az is csak egy állomás lesz a legnagyobb cél felé.
Igen, a vébé is a 2020-as olimpia miatt fontos. Minden verseny arra készít fel, ott dől majd el igazán, jól dolgoztam-e az elmúlt években.
Nem leterhelő, hogy csak négyévente szabadulhat fel igazán?
Nekem a vitorlázás egyáltalán nem teher. Boldog vagyok attól, amit csinálok. Akkor is örömmel fogok edzeni és visszagondolni ezekre az évekre, ha nem érem el, amit szerettem volna. Az olimpiára már kijutni sem könnyű, hiszen vitorlázásban egy versenyszámban országonként csak egy ember indulhat. Így az is szuper, ha Rio után Tokióban is én leszek az az egy.
Van esély rá?
Nagyon-nagyon remélem. Már két éve nem mentem olyan helyezést, ami ne jelentett volna kvótát. Ám a vébén még nem feltétlenül a kvótaszerzés a cél, hanem hogy bekerüljek az első ötbe. Idén azt tűztük ki az edzőmmel, hogy az összes versenyen ott végezzek. A vitorlásversenyek egy héten át tartanak. Mindennap mások a körülmények, más a szél. Van, aki kicsiben tud jól menni, más nagyban. Éppen ezért iszonyú nehéz mindig a mezőny elejében lenni. Így sokszor nem az nyer, aki néhány futamban elsőként ér be, hanem aki kiegyensúlyozottan teljesít. Nekem augusztusban ez a célom, aztán a kvalifikáció, majd az érem, és egyszer szeretnék olimpiai bajnok is lenni.
Elég határozottan beszél mindezekről. A kimondott célok nem helyeznek önre túl nagy nyomást?
Jól bírom, mert olyan feladatokat tűzök ki, amikről az edzőmmel érezzük: teljesíthetők. Jó, ha ki merem mondani, mire vagyok képes. Persze minden versenyt szeretnék megnyerni, de még nem vagyok ott. Az olimpiai győzelemről is beszélek. Noha nincs rá garancia, hogy be fog következni,
még ha nem is ezzel kelek és fekszem. De szerintem reális, ha így haladok tovább az utamon. Ha meg most nem sikerül, olyan sok lehetőség, olyan sok olimpia áll még előttem, ahol megpróbálhatom, és meg is fogom.
Nemrég nőtt ki az ifik közül. Nagy váltás már a felnőttekhez mérnie magát?
Szerencsére három éve vettem részt az első felnőttversenyemen. Már akkor láttam, hova kell felérnem. Nem úgy csináltam, mint a legtöbb velem egykorú versenyző. Általános, hogy a fiatalok tizenkilenc éves korukig az ifiversenyekre járnak, és az első felnőttversenyen kapnak egy nagy pofont. A legtöbben ilyenkor hagyják abba.
Sosem akart kiszállni?
Soha. Az egész eleve nagyon könnyedén indult. Tihanyba jártunk suliba, és tanítás után a tesóimmal lementünk egy vitorlásszakkörre, mert jó volt az órák után kikapcsolódni. Amikor annak vége lett, hiányozni kezdett a hajózás, így a nővéremmel még egy nyárig együtt hajóztunk. Ám ő nem volt olyan lelkes, mint én, így végül egyedül maradtam.
Hogyan vált hobbivitorlázóból versenysportolóvá?
Teljesen észrevétlenül. Verseny verseny után jött, s hirtelen már alig voltam itthon. Aztán az edzőm mondta, hogy próbáljak kvalifikálni az olimpiára. Sikerült, és már Rióban is voltam.
Tízévesen kezdte a vitorlázást, tizennégy évesen már versenyzett. Mennyire határozta meg a sport a kamaszkorát?
Nagyon, de annyira élvezem, hogy nem bánok semmit, amiből emiatt kimaradtam. Magántanuló voltam, de ezt sem érzem nagy áldozatnak. Igaz, néha hiányzott, hogy mondjuk egy edzőtábor után nem volt kivel lazítanom itthon, hiszen az év felét külföldön töltöttem, így egyáltalán nem ismerem az osztálytársaimat, de utólag ezt sem bánom. Nincs bennem hiányérzet.
Tud még hobbiból vitorlázni?
nem a pihenésért. Azt szeretem a vitorlázásban, hogy folyamatosan érzem: tanulok. Ám vannak néha különleges alkalmak. Most például tervezzük a nővéremmel, hogy egy napra lemegyünk hajózni a Velencei-tóra. Azt nagyon várom.
Amikor élesben vitorlázik, hogyan befolyásolja a versenyhelyzet?
Hihetetlenül szeretem a versenyeket. Sosem volt még olyan, hogy amiatt mentem rosszul, mert túlstresszeltem volna. Persze a futam reggelén izgulok, de ez jó izgalom, alig várom, hogy menjek a vízre, és versenyezzünk.
Mindig ilyen versengő típus volt?
Igen, főleg a nővéreimmel szemben. Bármit csináltunk, sportoltunk vagy játszottunk, mindig a másik fölé akartunk kerekedni. Persze úgy, hogy ezt sosem mondtuk el egymásnak. Amióta az eszemet tudom, mindig mindenben nyerni szerettem volna.
Hogy viseli, ha mégsem sikerül?
Elég jól. Talán azért, mert fiatal vagyok, és tudom: van még időm elérnem a céljaimat. Azért ért olyan csalódás, ami miatt sokáig gyötörtem magam. 2015-ben megnyertem az ifi Eb-t és az ifi vébét, ám 2016-ban csak negyedik lettem az utolsó ifi vébémen, pedig nyerni mentem. Ezután hónapokig felkeltem éjszaka, és fogtam a fejem, hogy miért rontottam azokon a pontokon, ahol hibáztam. Az elég nehéz időszak volt. De aztán 2017-ben megnyertem az U21-es vébét, és az helyre tett. Most nagyon jó edzőm van, aki rengeteget segít. Ha van egy rosszabb pillanatom, mindig tudja pont azt mondani, ami visszahozza belém a lendületet a következő versenyre. De mindig azt próbálom nézni, hogy mit rontottam el és miért, és hogyan tudom kijavítani. Ez a leggyorsabb út, hogy kijöjjek a gödörből és fejlődjek.
A hétköznapokat is így éli?
A napjaimat aköré építem, amit tennem kell, hogy elérjem a céljaimat vitorlázásban. Ennek élek. Szóval igen.
Miközben ráteszi erre a sportra az életét, a médiában eléggé alulreprezentált a vitorlázás.
Sajnos ez eléggé visszamaradott sportág Magyarországon. Most jó korszakot élünk, ugyanis több olimpiai hajóosztályban is versenyeznek olyan emberek, akik pár éven belül nagyon jó eredményeket érhetnek el. Ők maguktól jöttek fel, és emelkedtek ki a többiek közül. A Magyar Vitorlás Szövetségnek ügyesen ki kellene használnia ezt a helyzetet. A jó eredmények által ugyanis felemelkedhet a sportág is. Talán többen fognak vitorlázni, lesz utánpótlás. Remélem, én is ennek a hullámnak az elindítói közé tartozhatok majd, és nem azzal fog végződni a történet, hogy volt egy szerencsés korszak, és ennyi.
Most csak önerőből történhet ez a kiemelkedés?
Kapunk támogatást, de magunknak szervezünk mindent. Az edzőt, az edzőtáborokat, a szponzorokat, amire csak szükségünk van. Én az apukámnak köszönhetem, hogy eddig eljutottam. Ő mindent megtesz, hogy az öt gyereke boldog legyen. Bármire van szükségünk, addig keres, amíg meg nem találja a legjobbat. Így van most dél-afrikai edzőm, aki korábban egy olimpiai vitorlázócsapatnak volt a vezetőedzője.
Nem ez lenne egy szövetség feladata?
A Magyar Vitorlás Szövetség nem a versenysportra koncentrál, hanem például a Kékszalagra. Pedig az igazából egy túraverseny amatőröknek. Mégis úgy van eladva, mintha az lenne a vitorlázás csúcsa. A verseny és a győztesek sokkal nagyobb nyilvánosságot kapnak, mint mondjuk ha mi jól szerepelünk a vébén. Pedig akkora a különbség! Mi az életünket tesszük rá erre a sportra, a Kékszalag meg szórakozás, mégis őket ünnepli az ország. De engem ez őszintén nem zavar, mindenkinek örülök, aki hajóba száll. Csak bánt, hogy senki sem kezeli a helyén ezt a dolgot.
A Kékszalag által sokan kipróbálhatják meg megismerik, megszeretik a vitorlázás. A versenysporttól mit kaphat az átlagember?
Úgy tapasztalom, ha én sikereket érek el, azáltal mások is motiváltak lesznek, hogy elérjék, amit kitűztek maguk elé. Ráadásul az embereknek rengeteg boldogságot tud adni a sport, és minél ismertebb a vitorlázás, annál többen fogják kipróbálni, akár kikapcsolódásként, akár versenyszerűen. És én magamon is látom, mennyi embernek szerzek örömet azzal, ha jól megyek: örülnek, ha valaki Magyarországot képviseli a versenyeken.
Mikor tengereken, óceánokon versenyzik egy kis egyszemélyes hajóban, mennyire érzi, hogy irányít? Vagy a víz az úr?
Ki kell használni, amit ad. Ezért is izgalmas a vitorlázás. Minden nap más. Ahogy egyre több versenyre járok, egyre jobban tudom, mire számíthatok, de sosem lehetek biztos abban, mi fog történni. Nem tudhatom, merre fordul a szél, hova visz a hullám. Sok múlik a szerencsén, de ha figyelek a természetre, minimalizálni tudom ezt a faktort. Ám néha a természet ural mindent. Például ha hatalmas a szél. Olyankor én is félek néha. Kis szélben nagyon taktikusnak, nagy szélben nagyon erősnek és bátornak kell lenni. A vitorlázáshoz fej és erő is kell. Ezért szeretem annyira.
Hat éve versenyzik egyedül a hajójában. Ez felér egy maratoni önismereti tréninggel. Mi az, amit a vitorlázás során az elmúlt években tanult magáról?
Itt tapasztaltam meg, hogyan kell kezelni a sikereket és a kudarcokat, hogy mennyire kell figyelnem másokra és a környezetre. Azt hiszem, ha hajózom, nem magamról tanulok, hanem a vitorlázás tanít arra, hogy jobb ember legyek a hétköznapokban.
Fotók: Kollmann András