Horváth Árpád SJ

Apám vállán

Apámmal sokat tudtunk csendben lenni. Nem akart megnevelni, sohasem éreztem, hogy ki akarná vasalni a lelkem, vagy másmilyenné szeretne változtatni, mint amilyen vagyok. Azt hiszem, szeretett úgy, ahogy vagyok, és persze ahogyan tudott. Többnyire csendesen. Ahogy mellette lehettem, annyi volt az ő nevelése. Tovább olvasom „Apám vállán”

Horváth Árpád SJ

Kegyelemmel teljes

Nagyboldogasszony napján, augusztus 15-én emlékezik meg az egyház Szűz Mária „elszenderüléséről”, és ekkor ünneplik a katolikusok a Szűzanya mennybevételét. Vagyis azt, hogy Jézus édesanyjának nemcsak a lelke, hanem a teste is az örökkévalóságba jutott, mégpedig azonnal a földi élete végén.  Tovább olvasom „Kegyelemmel teljes”

Horváth Árpád SJ

Por és hamu

Sokat gondolkodtam azon, mennyire jellemző, hogy valaki vallási kontextus nélkül, a templomok falain kívül az alázatról beszéljen. Milyen gyakran fordul elő, hogy valakinél mondjuk hiányolják, tehát számonkérik rajta az alázatot, vagy esetleg azt mondják róla, hogy túltolja? Pedig a mindennapi élet bőven hoz olyan helyzeteket, amikor jó lenne alázatosnak lenni. Tovább olvasom „Por és hamu”

Horváth Árpád SJ, Major Szabolcs

A kilences busz prófétája

2021-ben jelent meg az első lemeze, két év elteltével már alig lehet jegyet kapni a koncertjeire. Schwarcz Ádámmal kerestük a párhuzamokat közte és színpadi perszónája, Beton.Hofi közt. Szóba kerültek zenei előképek, vallási élmények, jellemformáló események és a prófétálás is.  Tovább olvasom „A kilences busz prófétája”

Horváth Árpád SJ

Behind the scenes

Lapunk novemberi száma Budapestről szól, hiszen százötven éve ebben a hónapban egyesült Pest, Buda és Óbuda, így létrejött az a nagyváros, ami jelenleg is az ország központja. Érthető tehát, hogy sok szó esik mostanában Budapest érdemeiről, szépségéről, súlyáról vagy éppen túlsúlyáról az országban.

Tovább olvasom „Behind the scenes”

Horváth Árpád SJ

Rednek

– Édös fiam, nem igaz, hogy nem tudsz röndösen megtű­rűközni! Elősző a fejödet, me ha a kobakod lucskos, akkó mindönöd lucskos. Osztán a többit sorjába lefelé, a karo­dat, a hátadat, és legvégű, ami lent van.

Tovább olvasom „Rednek”

Horváth Árpád SJ

Arányok nélkül nincs nyitottság

Ahhoz, hogy az ember tágabb és mélyebb értelemben is érdeklődő legyen, rácsodálkozzon a világra, és elgondolkodjon a helyéről az univerzumban, tehát számot vessen sajátosan emberi küldetéséről, szükségesek bizonyos alapvető biológiai, civilizációs és kulturális feltételek. Ezek hiányában beszűkül a mozgásterünk, és veszélyesek lehetünk egymás számára.

Tovább olvasom „Arányok nélkül nincs nyitottság”

Horváth Árpád SJ

Üzenet ladával

A templom előtti kis téren álldogálok már vagy fél órája. Egy üzenetet kaptam. Csak annyi állt a fecnin, hogy kettő­kor indulnak, és hajnali fél ötkor lennének nálam. Azt sem tudom, kik ők, honnan jönnek pontosan, miért ez a képte­len időpont, és miért nem használnak mobilt.

Tovább olvasom „Üzenet ladával”

Horváth Árpád SJ

Van mondanivalónk!

Semmilyen folyóiratnak nincs esélye a fennmaradásra, hogyha pusztán egy termék próbál lenni. Ez talán mindig is így volt, nemcsak a digitális korban. Azoknak a kommunikációs eszközöknek van esélyük, jövőjük, amelyeknek van mondanivalójuk, és amelyek mögött ott van valamilyen társaság, valamilyen lelkiség, valamilyen közösség. A SZÍV magazin, és a Jezsuita Kiadó mögött ott áll egy egész komoly társaság. Jézus Társaságának hívják. Amikor kiadványainkat szerkesztjük, elsősorban a jezsuiták barátaira gondolunk, azokra, akik templomainkba, közösségeinkbe járnak, részt vesznek lelkigyakorlatainkon, és jól érzik magukat a jezsuiták társaságában.

A SZÍV újságot az első világháború kellős közepén alapította Bíró Ferenc, és a frontokra is kiküldték, hogy vigasztalást nyújtson az ott szolgáló katonáknak. Folyamatosan megjelent és azokban az évtizedekben is, amikor Magyarországon hivatalosan nem működhettek a jezsuiták, majd a rendszerváltozást követően a hazatelepült szerkesztőség körül születtek meg először a Jezsuita Könyvek, majd maga a Jezsuita Kiadó. Akkor vagyunk hűségesek a lapunk karizmájához, ha továbbra is forrás merünk lenni az olvasóink számára, ha hiszünk abban, hogy van mondanivalónk. Középpontjában a Szent Ignác-i lelkiséggel, de mindig nyitottan a más teológiai, filozófiai, pszichológiai, tudományos és művészeti megközelítésekre.

 

Szerkesztőségünk nemrég átköltözött a Horánszky utcából a szomszédos Mikszáth Kálmán térre. Szeretnénk itt, a Krisztus Király plébánia épületegyüttesében könyvesboltot és egy kis kávézót is nyitni, ahol találkozhatunk szerzőinkkel és olvasóinkkal, ahol közösségi rendezvényeket tarthatunk, ahová meghívhatunk vendégeket. Tervezzük mindezt úgy, hogy amint minden szerkesztőség és kulturális intézmény, a Jezsuita Kiadó is rendkívül nehéz helyzetben van. Ezért most olvasóink támogatását kérjük. Az adományokat is hálás szívvel köszönjük, ám a legnagyobb segítség számunkra az, ha – esetleg szeretteik számára is – megvásárolják könyveinket, előfizetnek folyóiratainkra, vagy csatlakoznak közösségi oldalainkhoz, és megosztják ismerőseikkel a világhálóra feltett írásainkat. Mindez egyben visszajelzés is, amely megerősít küldetésünkben.

Horváth Árpád SJ

Szerény örökség

Msgr. Alojzije Slavko Večerin (1957–2022) alig kétévnyi főpásztori szolgálat után a Szabadkai Egyházmegye élén – gyors lefolyású, súlyos betegség következtében – váratlanul elhunyt. Ezzel a személyes hangvételű visszatekintéssel emlékezünk Szabadka harmadik megyés püspökére. Tovább olvasom „Szerény örökség”

Horváth Árpád SJ

Csobbanás a valóságba

A jezsuita kulturális folyóiratok főszerkesztői nemrég Rómában találkoztak, hogy megvitassák küldetésük kilátásait a gyorsan változó kulturális környezetben. A főszerkesztőket Ferenc pápa is fogadta, aki megosztotta velük meglátásait a jezsuita újságírói hivatásról.

Tovább olvasom „Csobbanás a valóságba”

Horváth Árpád SJ

Mécsesek a kereszt alatt

Amikor hazaértem az iskolából, német rendszámú Mercedes parkolt az udvarunkban. Tudtam, hogy Ratschmann Tibi bácsi van nálunk, mert évente egyszer, szüretkor, mindig hazajött Németországból. A nagyapám volt a keresztapja. A Ratshcmannok és a Bogdanovićok kertszomszédok voltak. Tibi bácsinak német felesége volt, és született egy kisfiuk. Először vele tapasztaltam meg, hogy amit az iskolában tanítanak, az élesben is működik. „Ich heisse Árpád. Wie heisst du?” „Thomi!” – jött azonnal a válasz a szőke kisfiútól. Tibi bácsi megígérte, hogy egyszer elvisz magával Németországba, ha már egészen jól megtanulok németül. Később három évig Münchenben laktam, de Tibi bácsi akkor már nem élt. Thomikával sohasem találkoztam többé. Tovább olvasom „Mécsesek a kereszt alatt”