Előfordul az evangéliumokban, hogy Jézus haragra lobban. Talán képtelen fegyelmezni magát? Inkább úgy tűnik, nagyon is tudatosan viselkedik: akkor enged szabad folyást indulatának, amikor mindenképpen meg kell változtatni a helyzetet, amikor szavainak különös súlyt és erőt kell adni. Például a farizeusokkal szemben. Bővebben „Tevenyelő vak vezetők – Farizeusok régen és ma”
Rovat: aLapgondolat
Egyik kőről a másikra
„Amint kimondtuk, hogy ne legyen benne a kő, a lányunk kibökte a rá jellemző humoros hangsúllyal: Miért, nem kő fagyi?” – mesélnek nevetve a névválasztásról a pultban álló tulajdonosok. A mindszentkállai fagyizóban nemcsak kávét és hűsítő desszertet, de egy jó történetet is kaptunk. A Káli-medence legeredetibb fagyizójához nem kövezték le az utat. Álmokról, ragaszkodásról, elengedésről és ráhagyatkozásról tanultunk házigazdáinktól. Bővebben „Egyik kőről a másikra”
Akarja-e Isten, hogy boldogok legyünk?
A címben feltett kérdésre sokan sokféleképpen válaszolnának – még a keresztények körében is. Mit fogalmazhatunk meg a boldogságkeresésről a józan ész fényénél, és mit mond róla a spirituális hagyomány? De azon túl, hogy mit állítunk róla, érdemes azzal is szembenéznünk, hogy a valóságban mit jelent az ember boldogságra törekvése. Bővebben „Akarja-e Isten, hogy boldogok legyünk?”
A boldogság felragyogásai
Különös az öröm, amit érzek. Az evangéliumi „mennyek országa”-mondások jutnak eszembe, Jézus különös hasonlatai. Bővebben „A boldogság felragyogásai”
Boldogságlistáink és a kapcsolat
Ha elkezdenénk sorolni, szerintünk mi volna szükséges az olthatatlan vágyainkban ígérkező boldogsághoz, a lista végére sem érhetnénk el, az pedig, hogy mindez megvalósuljon, végképp lehetetlen. De adódik út, mely kivezet a feloldhatatlannak tetsző dilemmából. Bővebben „Boldogságlistáink és a kapcsolat”
Mutasd meg, hogy anya vagy!
Egyik kedvelt latin Mária-énekünkben szólunk így a Szűzanyához: „Monstra te esse Matrem” – Mutasd meg, hogy anya vagy! Ez a kérés nagyon jól kifejezi, hogyan tekint a katolikus egyház Mária alakjára, s hogyan tanít róla életünk részeként. Lássuk közelebbről! Bővebben „Mutasd meg, hogy anya vagy!”
Ferenc pápa eljön hozzánk
Nincs még egy kegyhely a Kárpát-medencében, ahová annyi magyar elmenne, mint Csíksomlyóra. Az is lehet, hogy magyar történelmünk legnagyobb zarándoklatának lehetünk majd tanúi, sőt minden bizonnyal így lesz. Ferenc pápa látogatása Csíksomlyón ezért számunkra nagy ünnep, megtiszteltetés, és köszönjük a jezsuita pápának, hogy közénk jön! Bővebben „Ferenc pápa eljön hozzánk”
Mindig van lejjebb… de feljebb is!
A magyarországi börtöncursillo, e keresztény lelki megújulási mozgalom történetében elsőként tért vissza egykori fogvatartottként apostolkodni a rácsok mögé. Bakonybélben beszélgettünk vele, a bencések barátjával, aki egyébként a pannonhalmi főapátság árnyékában él. A zárkából már szabadult, talán egy egészen másféle cellába tart, de akkor is Istennek ad hálát az életéért, ha végül marad az albérletében. Bővebben „Mindig van lejjebb… de feljebb is!”
Belehelyez az időbe
(…) Ferenc pápa sokakat zavar, provokál, nyugtalanít, Róma püspöke ezer ponton „fáj” sokaknak. Mi lehet ennek az oka? Valószínűleg az, hogy miközben mindenki az utcaszintről akarna felkapaszkodni a diadalangyal közelébe (esetleg még szívesen el is lopná a szárnyait), ő pont az ellenkező útirányt járja be: elképesztően „égi” lélekkel veti bele magát az emberi létezés „utcaszintjébe”. Bővebben „Belehelyez az időbe”
Szent ez a hely – Csíksomlyó egykor és ma
Több száz oldalt lehetne szentelni az egyik legismertebb erdélyi településnek, a búcsújáró helynek, a kegyhelynek, történelmének, templomának, Mária-szobrának, a somlyói nyeregnek, és mindezekről hosszan lehetne mesélni. Most a legfontosabbakat foglaljuk össze. Bővebben „Szent ez a hely – Csíksomlyó egykor és ma”
Már nem félek gyermeknek lenni
Megértjük-e a gyermekség leckéjét? Igazából ezen múlik, hogy birtokba tudjuk-e venni a nekünk ajándékozott életet. Hiszen így tudjuk majd felfogni és elfogadni a gyöngeség, a törékenység, az elégtelenség mindennapos élményeit. És ily módon válunk képessé arra, hogy ne valami elborzasztót, kudarcszerűt lássunk mindebben, hanem meghívást a szembesülésre. Bővebben „Már nem félek gyermeknek lenni”
Farkasszemet nézve a semmivel
A keresztény embernek, de az egyháznak is mint közösségnek hivatása van a pusztára, küldetése a sivatagon át vezet. A lecsupaszodás, a lét meztelenné válása, a kilépés elengedhetetlen számára. Bővebben „Farkasszemet nézve a semmivel”
Az Alföld – Isten tágas tereiben
Szabaduljunk meg életünknek azoktól a ballasztjaitól, amelyek meghatároznak bennünket, igazából azonban nem tartoznak hozzánk. Bővebben „Az Alföld – Isten tágas tereiben”
„Ami másnak semmi, nekem a minden”
Tiszakécske tipikus alföldi kisváros. A település közepén sárga katolikus templom, mellette a paplak. Itt vár ránk Bobek Tamás plébános. Örömmel fogad minket, betessékel a fogadóhelyiségbe, majd a jobb fotóháttér érdekében a dolgozószobájába. Körbenézve a rengeteg személyes tárgy közül a gyóntatósarkon akad meg a szemünk. A falon egy nem elhanyagolható méretű Jézus a dobverőivel mutat keresztet. Alatta felirat: „Jesus is my rock, and that’s how I roll.” A műalkotás árnyékában ülünk le beszélgetni. Bővebben „„Ami másnak semmi, nekem a minden””
Nem a Jóisten várja tőlünk a mindenhatóságot
Nehéz észrevenni, de könnyen bele lehet sodródni, és olyankor csak alapvető változtatások segítenek. De mégis mi történik, ha valaki kiég? Erről beszélgettünk a Nyolc Boldogság Közösség tagjával, a Lehetőségek kiégésen innen és túl című könyv szerzőjével, aki coachként és szupervizorként is dolgozik. Bővebben „Nem a Jóisten várja tőlünk a mindenhatóságot”
Imádságon alapuló szőlőtermelés – Interjú Lőrincz György egerszalóki borásszal
Nem nagyon iszik alkoholt. Egykor az első osztályban vízilabdázott, hogy aztán az élvonalban borászkodjon. A St. Andrea-birtok főborászát, a 2009-es Év Bortermelőjét nemcsak a szakmai kihívásokról kérdeztük, hanem arról is, mit jelent számára az átváltozás tanújának lenni. Bővebben „Imádságon alapuló szőlőtermelés – Interjú Lőrincz György egerszalóki borásszal”
Krisztus újraszületései
A régit vagy az újat válasszuk? Az állandóságot vagy az átalakulást? Önmagunk maradhatunk-e megújulva? Gondolatok a kereszténység „külalakjától” a krisztusi „örökítőanyagig”. Bővebben „Krisztus újraszületései”
A kezdet biztos, a jövő bizonytalan
Hogy áll fel egy város a traumából? Milyen esélyekkel indulnak a szegregáció szélén lévő településen született gyerekek? Kertészkedés, közös főzés, kézműveskedés, játék – a devecseri Biztos Kezdet Házában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai a leghétköznapibb eszközökkel nyúlnak a legsúlyosabb kérdésekhez.
Életre halálra – Indiánok a fehéremberek között
És akkor megértettük: a játék őszintesége vonzza ide az embereket. Itt nem lehet színlelni. Minden valódi. Még a közelben ólálkodó ellenséges törzs támadásának veszélye is. Az indiánok ilyen igazi élményekre vágynak. Ahogy mindenki.
„Megtanultuk, hogyan kommunikáljunk, és megnyílt előttünk a világ”
Ahogy valószínűleg minden szülőt, először Ambrus Zsoltot is megrémisztette, amikor megtudta: kisfia, Matyi autista. Történetük mégsem átlagos módon folytatódott. Mivel a tiszakécskei apuka a közelben nem talált megfelelő fejlesztőhelyet, hát létrehozott egyet. A Lakiteleki Autista Tanodában jártunk. Bővebben „„Megtanultuk, hogyan kommunikáljunk, és megnyílt előttünk a világ””